Április / Virágvasárnap

A Virágvasárnaphoz fűződő népszokásokról

A húsvét előtti vasárnap, a Virágvasárnap ideje mindig a március 15. és április 18. közti

valamelyik vasárnapra esik. Latin elnevezése „Dominica palmarum”, azaz

pálmavasárnap, amely utal Jézus Jeruzsálembe való bevonulására.

A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Mivel az európai országok többségében

nincsenek pálmák, így ezen az ünnepen tiszafa-, fűzfa-, barka-, vagy más ágakkal

helyettesítik a pálmát.

Nálunk az előző napon szedték a barkát a barkaszenteléshez. Egyes helyeken

különleges hagyományai is kialakultak. Göcsejben pl. a gyerekek az iskolában

gyülekeztek, majd a kántortanító vezetésével elindultak barkavesszőt vágni, majd

amikor végeztek, a templomot háromszor megkerülve vitték be a barkát a templomba.

A szertartás felvonulással kezdődött a barkaszentelés helyére, amely általában a

templomon kívül volt, pl. a templomkertben. Ott a pap a könyörgés, a tömjénbetétel, a

szenteltvízzel való meghintés, a tömjénezés és az evangélium eléneklése után

elindította a kezükben barkát tartó éneklő híveket a szentmisére. Ez a bevonulási

körmenet szimbolizálja Jézus megérkezését Jeruzsálembe. Az oltárhoz érve mindenki a

helyére ment és elénekelte Jézus szenvedéstörténetét.

A virágvasárnapi körmenetet először a V. században tartották meg Jeruzsálemben, onnan

terjedt el e szokás egész keletre, majd nyugatra is, ahol 636 óta használatos.

A megszentelt barkának különös erőt tulajdonítottak: használták gyógyításra, de

előfordult, hogy a jég, a mennydörgés, a villámlás elhárítása miatt a kapufélfára tűzték.

Akadtak olyanok is, akik a kertjükben tűzték le, hogy elűzze onnan a férgeket. A

sertésvész ellen a szentelt barkával füstölték meg az ólak belsejét, vagy szentelt barkát

tettek az ólküszöb alá.

Az e napon szentelt barkából készül a hamu a következő évi hamvazószerdára.

E naphoz kapcsolódik még a kiszehajtás és villőzés, ami főleg Nyitra, Hont, Nógrád,

Pest-Pilis, Solt-Kiskun és Heves vármegyék egyes községeiben volt szokás.

A kisze általában menyecskének öltözött szalmabábu, melyet kice, kiszőce, kicevice,

banya néven is emlegettek. Ezt a bábut a lányok énekszóval végigvitték a falun, ahol

levetkőztetve vagy elégették, vagy a vízbe dobták. 

Ha a vízbe dobták, akkor minden leány kiszedett a bábuból egy-egy szalmacsomót, és a

vízbe dobta, mert azt tartották, hogy akinek elúszik a szalmacsomója, az még abban az

esztendőben férjhez megy. 

A kisze öltöztetéséhez és viteléhez különböző hiedelmek fűződnek. Pl. aki öltözteti, vagy

aki először felkapja, az megy először férjhez, vagy ha a bábu véletlenül visszafordul,

akkor elveri a határt a jég, vagy visszajön a betegség a faluba.

Hazánkban a kiszehajtással kapcsolatban azt is tartották, hogy ezzel vége van a

böjtnek, visszajöhetnek a zsíros ételek, a sonka.

Ehhez egy tréfás jellegű ének is fűződik: "Haj, ki kisze, haj! Jöjj be, sódar, jöjj!".

A kiszehajtás után a lányok egy villőnek nevezett fűzfaággal - melyet felszalagoztak,

esetleg kifújt tojásokkal díszítettek - járták sorra a házakat, ahol énekeltek, majd az

énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról, és „Mind menjetek

férjhez!” szavakkal megveregette a lányokat.

Forrás: hoxa.hu