Február / Gyertyaszentelő Boldogasszonyhoz fűződő népszokások
( 11 értékelés )A Gyertyaszentelő Boldogasszonyhoz kapcsolódó népszokásokról
A kereszténységben égő gyertyákkal kerülték a szentegyházat, néhol a határt is,
ünnepelve, hogy Mária "világos", mentes a bűntől; s ünnepeltek a gyertya példázatával
is: a gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az ő ártatlan szent
lelke, a tűz pedig, a világosság az ő istensége.
A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy
másoknak szolgálhasson. A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek.
A középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, ennél gyújtották aztán
meg a gyertyát.
A félegyháziak a szentelt gyertyát "máriagyertyának" nevezik. Simeón és Anna a
templomban bemutatott Jézust (akiről immár nemcsak hallottak, hanem meg is
"tapinthatták"!) a világ világosságának nevezte, ennek jelképe a szentelt gyertya,
amely foganatos égiháború, villámlás, jégeső és a gonosz kísértése ellen.
Kevés olyan katolikus paraszthajlék akad, ahol manapság is még ne volna szentelt
gyertya. Régebben a sublót, vagy ládafiában tartották, vagy halványkék szalaggal
átkötve a falra akasztották, némely helyen a szent sarok, a házi oltár éke volt.
Főképpen vihar idején gyújtották meg s imádkoztak mellette; de égett vízkereszti
házszentelésnél is.
Szegeden azt tartották, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jól mézelnek
majd a méhek.
Ezen a napon végigsöpörték a kaptárakat a kiszombori méhészek; asszonyaik pedig
a szentelésből hazatérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy békesség
legyen a háznál.
A hajdani szegediek különösen fontosnak tartották a hétszer szentelt, továbbá a
"kilencedes", kilenc kedden meggyújtott gyertya gonoszűző szerepét. Azt tartották,
hogy a világ végén három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya világít
majd; ilyen gyertyát szoktak égetni Dombrádon a ravatalon fekvő halott mellett.
Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy darab égő gyertyát helyeztek, s
üvegpohárral leborították; elalvó lángja kiszívta a betegséget. Némelyek torokfájás
ellen nyeltek belőle egy darabkát. A piricsei görög katolikus gazdaasszony
tehénelléskor égő szentelt gyertyát vitt az istállóba. Tápén az új ház fundamentumába
boldogasszonyi füvet, szentelt gyertyát raktak és sót szórtak. A gyertyát a régi
szegediek az épülő házba falazták. Itt is gondolhatunk a régi emberáldozat kiváltására.
A privigyei szlovák néphit szerint a kisgyermek hamar megtanul beszélni, ha a szentelt
gyertyából egy picinykét a nyelve alá tesznek.
A szentelt gyertya végigkíséri és oltalmazza a hívő embert egész életén át. Bácskai
hagyomány szerint, amíg a kereszteletlen gyerek anyjával a „boldogasszonyágyában"
fekszik, karjára vagy pólyájára olvasót kell kötni, s fejénél szenteltgyertyának kell égni,
nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék. Szülés és keresztelés között szentelt
gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony
magzatával feküdt: Az "egyházkelő" (avatás) a régi szegedi anya gyermekével,
kezében égő gyertyát tartva körüljárta az oltárt. A régiségben a haldokló ember kezébe
is égő szentelt gyertyát adtak: lámpással mehetett így a lélek az örök életnek
menyegzőjébe. A hozzátartozók égő gyertyával körül is járták az ágyat,
"megkerítették", elzárták a leselkedő gonosz elől. Fertővidék asszonyai szerint a
gyertya fénye mutatja az utat a haldoklónak, füstje pedig távol tartja a gonoszt, s
addig kerülik gyertyafénnyel körül az ágyát, amíg a lélek el nem száll a testből, segítik
annak "hazatalálását".
A mohácsi sokácok egy köteg gyertyát szentelnek, s minden esztendőben
hozzátesznek egyet. Odahaza egy szálat kihúznak, piros és fekete cérnával átkötik
és meggyújtják; lángját a gyerek fejéhez tartják, fejfájás ellen. A bánáti bolgárok a
szentelt gyertyák kötőszalagját gyermekeik ingébe fűzik betegség ellen. Vigán
fiúgyerekek nyakára, lányok hajába, kezükre, ujjaikra, továbbá csikók és bárányok
nyakára kötik; nagyszombatig viselik, utána elégetik.
Régen a házban Gyertyaszentelő Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és
az új megszentelt tűzzel gyújtották meg újra. Az észteknél Ilku isten tiszteletére
rakott tavaszkezdeti tüzet e napon, még ma is dörzsöléssel élesztik.
Forrás: tudom-szabad.lapunk.hu