Szeptember / A Szent Kereszt a bűn és a halál feletti győzelem jelképe
( 9 értékelés )A kereszt jelentősége
A keresztény ember tudatában a kereszt, mint Szent Kereszt, mint Krisztus
Keresztje jelenik meg, amelyen Isten Fia meghalt a világ üdvösségéért.
Az Egyház számára a kereszt a dicsőség jelvénye, a bűn és a halál fölötti
győzelem jele. Magát a Szent Keresztet Szent Heléna császárnő találta meg a
Golgota földjében; és már 335. szeptember 13-án templomot szenteltek a
tiszteletére Jeruzsálemben, a Golgotán, amelyet Szent Kereszt templomnak is
neveztek. Másnap ünnepélyes tiszteletadásra felmutatták a népnek a megtalált
Szent Keresztet.
Ezek az események képezik alapját annak az évi megemlékezésnek, amely
Konstantinápolyban az V. században, Rómában jóval később, a VII. század végén
tűnik fel. Szeptember 14-én azokban a templomokban, ahol nagyobb
keresztereklye volt, (Jeruzsálem, Konstantinápoly, Róma) ünnepélyes szertartás
keretében felmutatták a hívőknek az ereklyéket, hogy hódolhassanak Krisztus
szenvedése és halála Fája előtt. Innen nyerte maga az ünnep is a nevét: Szent
Kereszt felmagasztalása.
Az V. és a VI. Egyetemes Zsinat folytatásaként számon tartott ún. „ötöd-hatodik”,
Zsinat (691-692), amelyet Konstantinápolyban tartottak a császári udvarban, a
73. kánonjában így fogalmaz: „Miután az életetadó kereszt mutatta meg nekünk
az üdvözülést, minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy méltó tiszteletet
adjunk annak, ami által megszabadultunk a régi (bűnbe)esésünktől."
A kereszt a Szent Írásban, már az Ószövetségben is úgy mutatkozik meg, mint
oltalmazó jel, amelyet Istentől kapott jelként hordoznak a bűnt elutasító
emberek: „Járd be az egész várost, és jelöld meg tau-val azoknak a férfiaknak a
homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, melyeket benne
művelnek. (…) Utána járjátok be a várost és pusztítsatok… Akinek azonban
kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok” (Ez 9, 4-6).
Az atyák allegorikus exegézisében a kereszt ószövetségi előképei: az élet fája a
Paradicsomban (Ter 2,9; Jel 2, 7; 22, 2.14.19), a rézkígyó (Szám 21,9; vö. Jn 3,14
), Jákob létrája (Ter 29,12). A keresztet hordozó Krisztus előképe Izsák, aki a
saját hátán vitte az áldozatbemutatáshoz szükséges fát (Ter 22, 6), amint
Krisztus is hordozta keresztjét, mikor önmagát mutatta be teljesen elégő
áldozatul az Atyának. A kereszten feláldozott Krisztus előképe a zsidók húsvéti
báránya. Számos jövendölés utal Jézus kereszthalálára, mégis a legismertebbek
és talán a legszebbek az ún. Ebed Jahve dalok, Jahve Szolgájának küldetéséről és
haláláról, valamint szenvedésének üdvösségszerző hatásáról (Iz 42, 1-4: A Szolga
ünnepélyes bemutatása és beiktatása a mennyei udvartartás előtt; Iz 49, 1-6: A
Szolga meghívása én-beszéd formájában, Jeremiás meghívására emlékeztető
módon; Iz 50, 4-9: A Szolga vallomása igehirdető feladatáról és szenvedéséről
én-beszéd formájában; Iz 52, 13-53, 12: A Szolga engesztelő szenvedése, diadala
és felmagasztalása). Ide kell még vennünk a Zsoltárok Könyvében található
jövendölést is (21, 17-19): „Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok
zsinatja körülfogott engem. Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhatom
minden csontomat. Néznek rám, bámulnak engem, elosztották maguk között
ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek”.
A Keresztek Hegye Litvániában
Az Újszövetségben a kereszt a bűn és a halál fölötti győzelem helye, a Mennyei
Atya iránti fiúi engedelmesség („Megalázta magát, engedelmes lett a halálig,
mégpedig a kereszthalálig.” [Fil 2,8]), és szeretet („Nagyobb szeretete senkinek
nincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” [Jn 15,13]), valamint a
szeretetből fakadó megbocsátás eszköze és képe („Atyám! Bocsáss meg nekik,
mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.” [Lk 23,34]), és ezáltal válik
a Kereszt Fája, a bűnbeesés fájának az ellentétévé.
Az ember a kereszt által részesedik a megváltásban (Ef 2, 14-16; Kol 1,20;
1,14). Teológiai értelemben a kereszt, Krisztus szenvedésének és keresztjének
vállalását jelentő (Mt 10,38; 16,24; Mk 8,34; Lk 9,23; 14,27), hiteles keresztény
életnek a foglalata; a szeretetből vállalt önmegtagadás és életünk végső célja –
vagyis az üdvösség – szempontjából káros dolgoktól való elszakadásunk eszköze
(Gal 5,24; 6,14); a megérdemelt dicséret és dicsekvés egyetlen iránya (Gal 6,14);
az Istennel való egyesülés eszköze, a keresztény misztika legfontosabb jelképe
(Mt 10,38; Róm 6,8; Gal 2,20; 5,24).
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, a keresztények nem a holt fa, még
kevésbé az egykori kivégzőeszköz előtt borulnak le, hanem a szeretet egyetemes,
isteni jele előtt ( vö. 1Ján 3,14), amely az örökké élő Isten Fia, és az Ő elevenítő
Lelkének transzcendens hatása folytán az összes kegyelem közvetítője, az Isten
felé nyitottan és az isteni szeretetet elfogadottan közeledő léleknek. A kereszt az
a kő, amely szilárdságot ad és megtart, vagy rázuhan az emberre és összetöri őt,
minden egyén életének megfelelően. Ezen utóbbi emberekre mondja Szent Pál
Apostol, hogy ők „Krisztus keresztjének az ellenségei” (Fil 3,18).