A Tihanyi Bencés Apátság
( 24 értékelés )A Tihanyi Bencés Apátság
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent
Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A
kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyarországi
oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is
használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is.
Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező
országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans
püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd
tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott,
miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható
kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján
alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől
csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál
rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig
tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi
altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez
kapcsolható.
Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török
támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák
költöztek. Az épületegyüttes végvárrá vált, védelmi szempontok szerint
alakították át. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a
királyi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság
kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi
Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés
Apátság tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta
visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik
egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-
1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel
volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor
birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a
templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg.
Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti
koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor
szárnyaival együtt, jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel
ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a
kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagy képzettségű
teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban
életmódjával nem mindenben alkalmazkodott a szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel
zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét.
Lécs Ágoston apát
Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a
savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen
vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik
a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-
1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt.
Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus
Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is
feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen
szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben
térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és
szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as
évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a
templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a
Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti
problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek
készültek és az oltárokat is átfestették, újraaranyozták.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia
megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés
Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben
kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása
(falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor
teljes felújítása.
Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter
széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó
templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe
vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat
részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának
puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített
főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs
Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is
több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban
lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati
szobrokat 1754-ben ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét
főhomlokzatának tagolása, valamint a templombelső boltozása, illetve kettős
pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles,
hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében
kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai
fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII.
századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli, végül a nyugati szárny
készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton
található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású
kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán
egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny
földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az
emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel
díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi
uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-os
feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk
kolostor belső ajtói intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány
maradt fenn.
A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési
tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi Magyarország
faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén
munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint
kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi
bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az
Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi
kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget
sem kapott munkájáért. Asztalos volt, aki el tudta képzelni az oltárt, fel tudta
építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet
az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a
nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők, akik a képeket
hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a
művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt
munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász,
festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük, szembetűnnek ezek az eltérések
Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a
berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom
építészeti teréhez.
A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom
berendezései közül elsőnek készült el, a hátoldalán lévő felirat szerint 1757.
augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus,
magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó,
megkoronázó baldachinnal. Ugyanez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a
szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot
testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent
Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál
nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos
püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi
templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig
száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni
festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe
után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének
egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a
sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal
díszített főpárkány fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének,
Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt,
mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók
minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját
aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár
esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.
Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként,
1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek.
Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk
szinte teljesen egyedülálló.
A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban
állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A
magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon
tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.
A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki
bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a
dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatása után került a tihanyi apáti
székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez
köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával
fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti
öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült.
Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra
látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff
Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette meg. Egykorú adatok
szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is
dolgozott.
Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a
vele szemben álló Máriazelli-oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen,
azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai
programja korában egyedülálló, Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A
Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház.
Vajda Sámuel azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a
Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus
háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott
szívére mutat - az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy
nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében
karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért
Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a
Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét
ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot
helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek
tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul
Szent Borbála és felette Szent Pál, a szeretet himnuszának költője. A szobrokat
Hubert József faragta, és egy Ambrosio nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az
oltárt.
A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül
a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran
ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A
szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent
Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a
koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy
puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk
ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a
hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas
(János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az
egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus
megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759. április 28-án készült el. A
két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező a szobordíszek
elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern
János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek
megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán
Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobrai állnak. Szent
Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke
halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok
bencés apátnőket ábrázolnak: Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát.
A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán
álló keresztelőkút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút
szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század
második felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX.
század legelejéről származnak az oltár két oldalán álló angyal-alakok.
A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban
illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.
Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban
újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen
illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az
orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és
aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő
angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a
Szent Cecíliát az orgonával, valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az
orgonaház két oldalán.
A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-
ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival
ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem
anyaguk természetes tónusában hagyták.
A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a
gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a
falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor
elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-
Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező
kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális
díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.
A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban
Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést,
Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta.
Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas,
gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali
kézmosó vörös mészkő medencével, valamint három két-két festménnyel
összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis
Jézussal; Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz; Jézus és bűnbánó
Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője
ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes
színében hagytak, 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.
A kripta
Az altemplom háromhajós, három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe
felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az
altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag
érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték
nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször
átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A
XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten
kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot
visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András
felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben
volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
Az apátság honlapját itt találják: http://tihany.osb.hu/
Forrás: tihany.osb.hu