Szent Márk evangélista
( 15 értékelés )SZENT MÁRK EVANGÉLISTA - ÁPRILIS 25.
Márk gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett és Jeruzsálemben az Úr
Krisztus meghalt és föltámadt. A hagyomány úgy tudja, hogy a tanítványok közé
tartozott.
Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk róla a következőket: Péter, miután csodálatosan
kiszabadult Heródes börtönéből, "elment Máriának, a Márknak nevezett János
anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak". Márk anyja özvegy
lehetett, mert a férjéről soha nincs szó. Házát az első jeruzsálemi keresztények
rendelkezésére bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtónálló szolgáló,
Rodé a hangjáról ráismert (ApCsel 12,11-17).
Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az utolsó
vacsora, és itt készültek az Apostolok a Pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is
Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben.
Amikor ugyanis az Urat elfogták, és minden tanítványa elmenekült, "egy ifjú követte,
meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a
gyolcsleplet, és meztelenül elfutott" (Mk 14,51-52). Ez a részlet magára a szerzőre,
Márkra vall.
Ezek után érthető, hogy a föltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s
hogy az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek.
Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).
Az Apostolok Cselekedeteiben három néven is találkozunk Márkkal: előfordult mint
"Márknak nevezett János" (12,12.25), mint "János" (13,5.13) vagy egyszerűen mint
"Márk" (15,39).
Fölmerült emiatt a gyanú, hogy vajon nem két tanítványról van-e szó. E föltételezés
szerint Márk Péter tanítványa, az evangélista János pedig Pál tanítványa lett volna. A
pontosabb vizsgálatok azonban kiderítették, hogy ugyanarról a személyről van szó
mindhárom név esetében, s ugyanolyan kettős névvel állunk szemben, mint Saul-Pál
és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a görög neve annak a tanítványnak, aki
három apostolnak is - Barnabásnak, Pálnak és Péternek - segítőtársa volt.
Kr. u. 44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek
segítségére sietett, s Pál és Barnabás hozta az adományt. Nyilvánvalóan Márk
anyjának házában szálltak meg, mert Barnabás Márk nagybátyja volt, talán épp
édesanyjának a testvére. Amikor visszaindultak Antiochiába, magukkal vitték Márkot,
akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli
munkában.
Tintoretto: Szent Márk és János evangélisták
Egy évvel később Pál és Barnabás Ciprus szigetére indult, és magukkal vitték Márkot
is. Befejezvén ciprusi küldetésüket, Pál vezetésével Asia tartománya felé vették
útjukat és Pergében kötöttek ki. Mikor azonban Pál úgy határozott, hogy elindulnak a
tartomány fővárosa, a piszídiai Antiochia felé, Márk megriadt a nehézségektől és
visszatért Jeruzsálembe.
Ennek az első apostoli útnak a végén, 49-ben Pált és Barnabást a szíriai Antiochiából
Jeruzsálembe küldték, hogy tisztázzák a zsidók által fölvetett kérdéseket. Ezek
ugyanis azt tanították, hogy csak Mózes tanítványai lehetnek Krisztus követői, ezért
mindenkit körül akartak metéltetni a keresztség előtt. Pál és Barnabás
Jeruzsálemben a többi apostollal, Jakabbal és Péterrel zsinaton tisztázták a dolgot.
Bizonyára ismét Márk anyjának házában szálltak meg, és Márk hallhatta apostoli
útjuk elbeszéléseit. Amikor pedig a két apostol visszatért Antiochiába, ismét
csatlakozott hozzájuk.
Hamarosan elindultak a második apostoli útra, és Barnabás magával akarta vinni
Márkot is. Pál azonban nem helyeselte, s emiatt nézeteltérés támadt a két apostol
között, melynek végeredményeként elváltak egymástól: Pál Szilással Asia felé,
Barnabás Márkkal Ciprus felé indult.
A következő tíz évből (50 és 60 között) Márkról nincs adatunk. 60 körül Szent Péter
mellett Rómában (1Pét 5,13), 61-ben Pállal van. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál a
Kolosszeieknek és a Filemonnak írt levelében mint mellette lévő munkatársról
emlékezik meg róla. Ezek után Rómából keletre ment, mert Pál második fogságában,
röviddel a halála előtt, arra kéri Timóteust, hogy siessen hozzá, és hozza magával
Márkot is, mert "jó szolgálatot tenne nekem". Ha Timóteus és Márk időben
megérkezett, Márk jelen lehetett Pál vértanúságánál.
A legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél
Márkról, mint "Péter tolmácsáról". Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak
ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az
evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette (50-60 között), és
Szent Péter prédikációiból összeállította az evangéliumot.
Ha Szent Márk evangéliumát olvassuk, nem nehéz meghallani Péter szavát, aki a
résztvevő szemtanú elevenségével mondja el a Keresztelő Szent János
keresztségétől a mennybemenetelig történt dolgokat. Ezért találhatunk apró
részleteket Márknál - és csak nála! - amelyek csak szemtanútól származhatnak. Pl.
hogy Kafarnaumban az egész város ott tolongott az ajtó előtt (Mk 1,33), vagy hogy
Jézus a hajó végében egy párnán aludt (4,38).
Ha ezt az evangéliumot a másik hárommal összehasonlítjuk, Máté logikusabb
rendszert alkotott, Lukács pontosabb időrendet követ, János pedig mintha ki akarná
egészíteni az előtte készült három művet. Máté ugyanis 40 körül, Márk 50-60 között,
Lukács 62 körül, János pedig a század végén, 90-100 között írt.
A hagyomány Márkot mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő
volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98-117)
szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és
az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence
védőszentje. Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma a XI. századtól, április
25-én üli meg.
Egy VIII. századi legendagyűjtemény, Beda martirológiuma a következőket beszéli el
Szent Márk evangélistáról:
Márk először Líbiában és Egyiptomban hirdette az evangéliumot és az Úr Krisztus
második eljövetelét. Azon a területen babonákba, varázslásokba és bálványimádásba
merült nép lakott. Márk Pentapoliszba érve tanítani kezdett, gyógyított, leprásokat
tisztított meg, és gonosz lelkeket űzött ki. Mikor az emberek ezt látták, kidobálták a
bálványaikat, és megkeresztelkedtek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Akkor a Szentlélek közölte Márkkal, hogy Alexandriába kell mennie. A testvérektől
búcsút vett, azok pedig így köszöntek el tőle a kikötőben: "Az Úr tegye szerencséssé
utadat!" Harmadnap meg is érkezett Alexandriába. Amikor azonban beért a városba,
elszakadt a saruja. Ő ezt intő jelnek vette, hogy vándorlása véget ért, de azért
keresett egy cipészt, hogy megcsináltassa a sarut. Az, amikor munkába fogta a
lábbelit, megsebesítette a kezét. Márk nyállal sarat csinált, rákente a sebre és
meggyógyította az embert. Az megkérdezte, honnan van csodatévő ereje? Márk
akkor tanítani kezdett Krisztusról, és a cipész egész házanépével megtért. Ő lett az
első hívő Alexandriában, Anianusnak hívták.
A hívők száma pedig egyre nőtt, mert egyre többen hallgatták a Galileából jött
embert. Ezért a pogányok üldözni kezdték. Márk akkor Anianust püspökké, Meliust,
Sabinust és Kerdont pappá, hét férfit diákonussá szentelt, tizenegy más férfit egyéb
szolgálatokkal bízott meg, maga pedig visszament Pentapoliszba.
Pentapoliszban örömmel látta a hívők életét, s bejárva a környéket mindenütt
püspököket, papokat és diákonusokat szentelt. Két év elmúltával azonban ismét
visszatért Alexandriába. Megérkezve örömmel látta, hogy az egyház él, sőt a várostól
keletre, a sziklák között fekvő kis faluban, Bucoliban templomot is építettek. Márk
jelenléte tovább erősítette az alexandriai egyházat, ezért a pogányok elhatározták,
hogy megölik.
Szent Márk mártíromsága
(Jean de Berry herceg XV.századi zsolozsmáskönyvéből)
Elérkezett a húsvét napja, a mi naptárunk szerint április 25-e. Márkot a liturgia
közben az oltárnál támadták meg és fogták el. Kötelet kötöttek a nyakára, és úgy
vonszolták a sziklás ösvényeken maguk után. Vére megfestette a sziklákat. De nem
halt meg, ezért bedobták egy börtönbe, hogy megtanácskozzák, másnap miképp
végezzenek vele.
Éjfélkor azonban földrengés támadt, megjelent az Úr angyala, és így szólt hozzá:
"Márk, Isten szolgája, aki az Egyiptomba rendelt szent hírnökök fejedelme vagy, íme,
a neved fölvétetett az élet mennyei könyvébe, és emlékezeted nem halványul el
soha. Mert társa lettél az égi erőnek, amely lelkedet az égbe vezérli, és részed lesz
az örök világosságban." E látomás vigasztalásával a szívében Márk égre tárt karokkal
így imádkozott: "Uram, Jézus, hálát adok neked, mert nem hagytál magamra,
hanem szentjeid közé számláltál engem. Kérlek, Uram, Jézusom, békességben vedd
magadhoz a lelkemet, és ne engedd, hogy kegyelmedtől elszakadjak!" Amikor ezt
kimondta, megjelent neki az Úr, úgy, ahogy tanítványai között járt szenvedése előtt,
és így szólt hozzá: "Békesség veled, Márk, mi evangélistánk!" Ő pedig így válaszolt:
"Uram, Jézus Krisztusom!" - azzal az Úr elment tőle.
Másnap reggel összegyűlt a város népe. Kihozták a börtönből, ismét kötelet kötöttek
a nyakára, s közben gúnyolódtak: "Vezessétek a marhát Bucoliba!" Márk, miközben a
földön vonszolták, így fohászkodott: "Uram, a kezedbe ajánlom a lelkemet!" - és
kilehelte lelkét.
A pogányok nagy máglyát raktak, s el akarták égetni, de hirtelen fergeteges szélvész
és felhőszakadás támadt, úgyhogy az áradó víz elől menekülniük kellett. Akkor jöttek
a keresztények, és eltemették.
A legenda a temetéssel kapcsolatban még személyleírást is ad a vértanú
evangélistáról: "Az orra hosszú, szemöldöke fölfelé áll, a szeme szép, a homloka
felett kopasz. Hosszú szakállú, gyors mozgású, termetre formás, középkorú, őszes,
érzelmeiben tartózkodó, Isten kegyelmével teljes férfi volt. Miután imádkoztak,
eltemették, ahogy abban a városban szokás. Sziklába vágott sírba fektették, és
dicsőséggel őrizték az emlékezetét, örvendezvén, hogy elsőként érdemelte ki
Alexandriában az igazi trónust."
Forrás: A szentek élete
Szent Márk ünnepével kapcsolatban még számos értékes információt találnak, ha
ide kattintanak!