Szent István király ünnepe
( 21 értékelés )SZENT ISTVÁN KIRÁLY, MAGYARORSZÁG FŐVÉDŐSZENTJÉNEK ÜNNEPE
AUGUSZTUS 20. - EGYBEN AZ AGÁRDI TEMPLOM BÚCSÚJA IS!
Az ünnepi miserend: Dinnyés: 8 óra (Igeliturgia); Pákozd: 8 óra; Gárdony: 9.30 óra;
Agárd: 11 óra
A szentmise után 12 órától városi ünnepség az agárdi templom előtti téren,
majd Szent István-napi búcsú! Bővebb információkért
kattintson a középen található plakátra!
A kenyérszentelést követően kötetlen együttlétre várunk mindenkit a templomkertbe:
közös ebédre, beszélgetésre. Kérjük, hogy aki tud, egy tányér
süteménnyel járuljon hozzá a szeretetvendégséghez! Segítségüket előre is köszönjük!
SZENT ISTVÁN KIRÁLYUNKRÓL
A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának.
Elsősorban politikai megfontolásokból nyugat felé fordult, és megnyitotta a
kereszténységnek az ország kapuit. Ebben keresztény feleségének, az erdélyi Saroltának
befolyása is érvényesült. Beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit. A bajor
papok egyike keresztelte meg őt, Mihály testvérét és 973-ban, vagy 974-ben fiát, Vajkot,
aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui
egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta.
Géza, hogy a kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt
biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből versenytársát,
Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben, bátorságban és helytállásban messze
kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte utódjává. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a
megtérést elmélyítse, és István további képzését előmozdítsa. Adalbert volt az is, aki a
fejedelmi ifjút megbérmálta, és vallási szempontból előnyösen befolyásolta. Ő
közvetítette 995-ben az István és Gizella között létrejött házasságot is. Amikor az ifjú
trónörökös atyja halálakor, 997-ben átvette a hatalmat, a keresztény szellem és vallásos
világnézet már szilárd gyökeret vert benne.
Szent Adalbert
Diplomáciai és politikai érzéke, mellyel nemegyszer a gyakorlatban egymásnak
ellentmondó célokat is el tudott érni, korának, sőt mondhatni, az egész magyar
történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi
szempontból tulajdonképpen ő teremtette meg Magyarországot, István jelölte ki és
biztosította a jövőbe vezető utat népének.
A változást, amelyet István hozott, jól megvilágítja egy világpolitikai jelentőségű tény:
trónra lépése előtt nem egészen fél századdal a magyar lovascsapatok még halálosan
fenyegették Nyugatot és a kereszténységet, egészen az Augsburg melletti Lech-mezőig
hatolva előre. Az István által alkotmányában, kiterjedésében, kultúrájában és
történelemformáló erejében újjáalakított Magyarország ezzel szemben a keresztény
Nyugat előretolt bástyája lett az előnyomuló mongol és török veszély ellen, és
évszázadokon keresztül védőfal az ázsiai hódítók barbárságával szemben.
Nagy érdemeket szerzett az ország katolikus egyháza érdekében kifejtett munkájával is.
Szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból, éspedig
bencéseket, kiváltképpen a clunyi reform követőit, Dél-Magyarországra pedig a görög
bazilita rend férfi és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot
alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek
a vallásos s kulturális életnek.
A Pannonhalmi Apátság
Elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését.
Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében egy gyönyörű székesegyházat,
Veszprémben egy női apátságot, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál templomot a
székeskáptalannal együtt. Más templomokat gazdagon megajándékozott, javaikat
közvetlen védelme alá vette. Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem
volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta. Mindazonáltal nem
nyúlt a régi mondákhoz és énekekhez, amelyek a pogány ősöket és hősöket dicsőítették;
a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy
megtöltötte őket keresztény tartalommal. E tekintetben a bölcs alkalmazkodás módszerét
követte: enyhébb, józanabb, eredményesebb volt, mint Magyarország első hithirdetői.
Messzenéző megértéssel képviselte népe sajátosságát és érdekeit a határokon túl is.
Gondolt Európa és a keresztény világ egységére. A keresztény magyar szellemet külföldön
is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat,
Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.
Egyik fő munkatársa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes útján II.Szilveszter
pápához fordult jogai megerősítéséért és a teljhatalom kieszközléséért.
Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, nemkülönben, hogy
már eleve kizárjon mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor
egyháztól, s országa egyházát az állammal szorosabban egybekapcsolja. Asztrik valóban
kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli
kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki.
Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Istvánt Esztergomban. Ez
egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének
elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi
szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított, köztük két érsekséget: Esztergomban
és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.
Két fájdalmas esemény árnyékolta be élete alkonyát, mindkettő legbensejéig
érintette. Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és készítette elő trónörökösévé.
Még halála előtt meg akarta vele osztani az uralmat. Imrét azonban közvetlenül
uralkodótársává koronázása előtt, 1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta
meg és sebezte halálra. István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem
maradt közvetlen örököse. Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő
azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király megkegyelmezett
neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy még életében maga mellé
veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra hallgató hálátlan rokon azonban egy galád
összeesküvésbe keveredett, aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az
országban visszaállítsák a pogányságot. Ilyen gazságot István nem hagyhatott
büntetlenül, életművét nem engedhette elpusztítani. A királygyilkosság szándékáért
halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének kiszúratta a szemét és
levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos gonosztevők szokásos büntetése volt,
és a megérdemelt halálbüntetés esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.
Vazul megvakítása
Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük egyetértésben
Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy
maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen
ápolják a kereszténység zsenge vetését. Közel hetven éves korában, - a XI.században
ritka magas korban - 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján,
akit oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála
előtt neki ajánlotta az országot.
Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból sereglettek az
emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított gyönyörű bazilikában - mely éppen
akkor készült el, és ebből az alkalomból gyorsan fölszentelték - helyezték
ünnepélyesen nyugalomra földi maradványait.
A Szent István-bazilika Székesfehérváron
Az általános gyász igazi és szívből jövő volt. A nép érezte: István király személyében
a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító hunyt el, az erős és
igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a
szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem
kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette, és a még
túlnyomóan vándorló, nomád életet élő népet a letelepedésre szoktatta. Az ország
határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt,
másrészt azért, mert menekülteknek és más sorsüldözötteknek menedéket nyújtott, a
Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló idegeneknek
pedig vendéglátást és kedvező átvonulást biztosított.
Mint uralkodó, tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek,
hogy Szent István templomában hivatalát évente letette, annak jeléül, hogy csak
kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza. Lelki
arculata abban a ,,fejedelemtükörben'' is visszatükrözödik, amelyet fiának hagyott
hátra latin nyelven. Talán nem ő maga írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai
s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Az akkori Magyarországon mindenképpen a
legjelentősebb irodalmi alkotás. Ezekben az Intelmekben (Admonitiones) többek
között a következő uralkodói szabályok találhatók: "Uralkodjál szelíden, alázattal,
békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a
jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi
keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az
országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!"
István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé
és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a korona, királyság
és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti
búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott. Ünnepe nemzeti
ünnep lett.
László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok
és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és nevelője, Gellért csanádi
püspök földi maradványaival együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szenttéavatással.
István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. Különösen Scheyernben
és Bambergben, a bajor hercegi házzal való házassági kapcsolata következtében;
azután Aachenben és Kölnben, ahová egyes ereklyéi is elkerültek; Montecassinóban,
főleg a bencés rendnek tett kiváltságai miatt, és a belgiumi Namurben.
XI. Ince pápa 1686. novemberében - Buda visszafoglalása alkalmából - az egész
Egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház
augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án (mint Magyarország
fővédőszentjét) ünnepli. Május 30-án a mai napig sértetlenül fennmaradt Szent Jobb
ereklyét tiszteljük.
Forrás: A szentek élete