Ferenc pápa beszéde a Szent Sír-bazilikában
( 6 értékelés )TARTSUK FENN A PÁRBESZÉDET MINDEN TESTVÉRÜNKKEL KRISZTUSBAN!
Ebben a bazilikában, amelyre minden keresztény nagy tisztelettel tekint, eléri
csúcspontját a zarándoklat, amelyet Krisztusban szeretett testvéremmel, Bartholomaiosz
pátriárkával együtt végzek – kezdte beszédét Ferenc pápa a vasárnap esti ökumenikus
szertartáson a Szent Sír-bazilikában. Elődeink, VI. Pál és Athenagorasz pátriárka nyomán
tesszük ezt, akik bátorsággal és a Szentléleknek engedelmesen 50 évvel ezelőtt
Jeruzsálem Szent Városában találkoztak egymással – történelmi jelentőségű találkozó
volt Róma püspöke és Konstantinápoly pátriárkája között.
A pápa köszönetet mondott Teofil jeruzsálemi görög-ortodox pátriárkának, hogy lehetővé
tette ezt az alkalmat és hogy kedves szavakkal fordult hozzájuk.
Rendkívüli kegyelem itt lenni az imában egyesülve – állapította meg a Szentatya. Az
üres sír, az új sírbolt, ahová arimateai József elhelyezte Jézus testét, az a hely, ahonnan
elindul a Feltámadás hírüladása: „Ne féljetek! Tudom, Jézust keresitek, akit keresztre
feszítettek. Nincs itt. Föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet,
ahol nyugodott. Most siessetek és vigyétek hírül tanítványainak: Föltámadt halottaiból.”
(Mt 28, 5-7) Ez a hír, amelyet megerősítenek azok tanúságtételei, akiknek megjelent a
Feltámadt Úr, a keresztény üzenet középpontja, amelyet nemzedékről nemzedékre
hűségesen továbbadtak, ahogy Pál apostol tanúsítja: „Elsősorban azt hagytam rátok,
amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás is mondja.
Eltemették és harmadnapon föltámadt.” (1Kor 15,3-4) A hit alapja egyesít bennünket,
amelynek köszönhetően közösen valljuk, hogy Jézus Krisztus, az Atya egyszülött Fia és
a mi egyetlen Urunk, „szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és
eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül.” (Apostoli Hitvallás)
Mindannyian, minden Krisztusban megkeresztelt, spirituálisan ebből a sírból támadt fel,
mivel a keresztségben mindannyian az egész teremtett világ Elsőszülöttével
egybenőttünk, vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Ő feltámadt, úgy mi is új
életet éljünk. (vö. Róm 6,4)
Fogadjuk be ennek a pillanatnak a különleges kegyelmét. Álljunk meg tisztelettel
elmélyedve az üres sír előtt, hogy újra felfedezzük keresztény hivatásunk nagyságát: a
feltámadás, és nem a halál fiai vagyunk. Tanuljuk meg életünket, egyházaink és az
egész világ gyötrelmeit ebből a helyből, Húsvét reggelének fényéből kiindulva élni.
Minden sebet, minden szenvedést felvállalt a Jó Pásztor, aki önmagát adta, és
áldozatával megnyitotta az örök élet útját számunkra. Nyílt sebei jelentik a rést,
amelyen keresztül visszaárad a világra irgalmasságának özöne. Ne hagyjuk, hogy
elrabolják reményünk alapját! – buzdított a pápa. Ne fosszuk meg a világot a
feltámadás jó hírétől! És ne legyünk süketek az egységre szólító erős felhívásra, amely
éppen erről a helyről hangzik fel a Feltámadt Úrtól, aki mindannyiunkat „testvéreimnek”
nevez (vö Mt 28,10; Jn 20,17).
Természetesen nem tagadhatjuk a megosztottságot, amely még mindig létezik
közöttünk, Jézus tanítványai között: ez a szent hely még nagyobb szenvedéssel
emlékeztet erre a drámára. Mégis: a pápa és a pátriárka 50 évvel ezelőtti ölelése után
ismerjük fel hálával és megújult ámulattal, hogy a Szentlélek indítására hogyan vált
lehetségessé igazán jelentős lépéseket tenni az egység felé. Legyünk tudatában, hogy
még egy másik út előttünk áll a teljes szeretetközösség eléréséhez, amely az
Eucharisztia asztalában való közös részesedésben jut kifejeződésre, amelyre égetően
vágyunk. A nézetkülönbségek azonban ne ijesszenek meg bennünket és ne bénítsák meg
utunkat. Higgyük, hogy amint elmozdítható volt a sírt elzáró kő, úgy az akadályok is
elmozdíthatók, amelyek egyelőre gátolják a teljes szeretetközösséget közöttünk. A
feltámadás kegyelme ez, amelybe ma már belekóstolhatunk.
Minden alkalommal, amikor kérjük a megbocsátást egymás számára a más keresztények
ellen elkövetett bűnökért; és minden alkalommal, amikor van bátorságunk ezt a
megbocsátást adni és elfogadni, a feltámadás élményét éljük meg. Minden alkalommal,
amikor a régi előítéleteken túllépve van bátorságunk előmozdítani új testvéri
kapcsolatokat, megvalljuk, hogy Krisztus valóban feltámadt. Minden alkalommal, amikor
úgy gondolunk az Egyházra, hogy az egységre vonatkozó hivatásából indulunk ki, akkor
Húsvét reggelének fénye ragyog fel! Ebben az értelemben megújítom azt a kívánságot,
amelyet elődeim már kifejezésre juttattak: tartsuk fenn a párbeszédet minden
testvérünkkel Krisztusban, hogy megtaláljuk annak módját, hogy Róma püspöke úgy
gyakorolhassa szolgálatát küldetésének megfelelően, hogy megnyíljon egy új helyzet
felé, és hogy a jelenlegi kontextusban a szeretet és a mindenki által elismert
szeretetközösség szolgálata legyen. (vö. II. János Pál Ut unum sint, 95-96)
Míg zarándokként megállunk ezeken a szent helyeken, imával emlékezünk meg az egész
közel-keleti régióról, amelyet sajnos nagyon gyakran az erőszak és a konfliktusok
jellemeznek. Ne feledkezzünk meg imáinkban sok más emberről, akik a Föld különböző
részein szenvednek a háború, a szegénység, az éhezés miatt, ahogy számos keresztény,
akiket a Feltámadt Úrba vetett hitük miatt üldöznek. Amikor a különböző felekezetű
keresztények együtt, egymás mellett szenvednek, és testvéri szeretettel segítik
egymást, megvalósul a szenvedés, a vér ökumenizmusa, amely különleges
hatékonysággal bír nemcsak arra a környezetre, amelyben megtörténik, hanem a szentek
szeretetközössége miatt az egész egyházra is. Azok, akik a hit elleni gyűlöletből
gyilkolnak, üldözik a keresztényeket, nem kérdezik meg őket, hogy ortodoxok vagy
katolikusok: keresztények! A keresztény vér ugyanaz! – nyomatékosította Ferenc pápa.
Végül a jelenlevőkhöz fordulva ezt kérte: tegyük félre a múltból örökölt kétségeinket és
nyissuk meg szívünket a Szentlélek cselekvése előtt, aki a Szeretet Lelke (vö. Rm 5,5),
hogy sietve haladjunk együtt az újra megtalált teljes szeretetközösség áldott napja felé.
Ezen az úton támogat bennünket az ima, amellyel Jézus is ebben a Városban
szenvedésének, halálának és feltámadásának előestéjén az Atyához fordult
tanítványaiért, és ne fáradjunk bele alázatosan magunkévá tenni: „Hogy legyenek
mindnyájan egyek…hogy higgyen a világ” (Jn 17,21). Amikor az egység hiánya
pesszimistává, csüggedtté, bizalmatlanná tesz bennünket, siessünk mindannyian Isten
Szent Anyjának védőpalástja alá. Amikor a keresztény lélekben spirituális nyugtalanság
lakozik, csak Isten Szent Anyjának védőpalástja alatt találunk békét. Ő segítsen
bennünket ezen az úton – zárta beszédét Ferenc pápa a Szent Sír-bazilikában tartott
ökumenikus szertartáson.
Forrás: Magyar Kurír