Ferenc pápa beszéde március 30-án

( 9 értékelés )

NE MARADJUNK VAKOK, NYÍLJUNK MEG KRISZTUS VILÁGOSSÁGÁNAK!

Ferenc pápa szavai a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt: Kedves Testvéreim!

A mai evangéliumi szakasz a vakon született ember történetét beszéli el, akinek Jézus

visszaadja a látását. A hosszú elbeszélés azzal kezdődik, hogy egy vak látni kezd és

furcsa módon azzal zárul, hogy két, látszólag látó ember továbbra is vak marad lelkében.

A csodát János evangelista beszéli el két fejezetben (9,1-41), mert nem a csodára akarja

felhívni a figyelmet, hanem arra, ami azután következik, azokra a vitákra, amelyeket a

csoda ébreszt; és a fecsegésekre is. Sokszor a jótettek, a karitatív tettek fecsegést és

vitát váltanak ki, mert vannak néhányan, akik nem akarják az igazságot látni. János

evangelista erre akarja felhívni a figyelmet, ami napjainkban is előfordul, amikor valaki

jótettet hajt végre.

A vakságából meggyógyult embert először a csodálkozó tömeg faggatja – látták a csodát

és ezért kérdéseket tesznek fel neki, majd a farizeusok, a törvénytudók a most már ép

szemű ember szüleit is kérdőre vonják. Végül a meggyógyult vak eljut a hithez és ez a

legnagyobb kegyelem, amit Jézustól kap: nemcsak látását adja vissza, hanem megadja

neki azt a kegyelmet, hogy megismerje Jézust, lássa Jézust, mint „a világ világosságát”

(Jn 9,5).

Miközben a vak fokozatosan közelít a hithez, a törvénytudók éppen ellenkezőleg, egyre

mélyebbre süllyednek belső vakságukban. Bezárkózva önhittségükbe azt hiszik, hogy már

látják a világosságot; ezért nem nyílnak meg Jézus igazságának. Mindent megtesznek,

hogy letagadják a nyilvánvalót. Kétségbe vonják a meggyógyított ember önazonosságát;

azután tagadják, hogy Isten hajtotta végre a csodát, arra az ürügyre hivatkozva, hogy

Isten szombaton nem cselekszik. Egészen odáig eljutnak, hogy kételkednek benne,

valóban vakon született-e az illető. A világosság elleni bezárkózottságuk agresszívvá

válik, olyannyira, hogy a meggyógyított férfit kidobják a templomból.

A vak ezzel szemben fokozatosan, lépésről lépésre járja be a hit útvonalát. Az első

állomás Jézus nevének megismerése. Semmi mást nem tud róla; ezt mondja: „Az az

ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet” (11). A törvénytudók

további kérdéseire válaszolva először prófétának tekinti Jézust (17), majd Istenhez közel

álló, istenfélő embernek (31). Miután eltávolították a templomból és kizárták a

társadalomból, Jézus ismét találkozik vele és másodszor is „megnyitja szemét”, felfedve

önazonosságát: „Én vagyok a Messiás” – mondja neki. Ekkor az, aki előzőleg vak volt,

felkiáltott: „Hiszek Uram!” (38). És leborult Jézus előtt.

Az evangéliumnak ez a szakasza rámutat oly sok ember benső vakságának drámájára: a

miénkre is, mert nekünk is vannak olyan pillanataink, amikor bensőleg vakok vagyunk.

Életünk olykor hasonlít a vakéhoz, aki megnyílt a fénynek, megnyílt Istennek, megnyílt

kegyelmének. Sajnos azonban életünk néha kissé olyan, mint a törvénytudóké: gőgünk

magaslatából ítélkezünk mások felett, még az Úr felett is!

Ma arra kaptunk meghívást, hogy megnyíljunk Krisztus világosságának, hogy életünk

gyümölcsöző legyen, hogy kiküszöböljük a nem keresztény magatartásformáinkat.

Mindnyájan keresztények vagyunk, de néha mindnyájan nem keresztény módon

viselkedünk, bűnös a magatartásunk. Meg kell bánnunk ezeket a bűneinket, ki kell

küszöbölnünk ezeket a magatartásokat, hogy határozottan az életszentség útjára

lépjünk. Ennek eredete a keresztségben van. Minket is „megvilágított” ugyanis Krisztus a

keresztségben, hogy a „világosság gyermekeiként” éljünk, mint ahogy erre Szent Pál

emlékeztet bennünket (Ef 5,8-14). Alázatosan, türelemmel és irgalmassággal éljünk.

Ezek a törvénytudók nem voltak sem alázatosak, sem türelmesek, sem irgalmasak.

Amikor hazamentek, vegyétek a kezetekbe János evangéliumát és olvassátok el a 9.

fejezetet. Jót tesz nektek, mert látjátok majd a vakságból a világosságra vezető utat és

a másik, rossz utat, amelyik egy még mélyebb vaksághoz vezet. Tegyük fel a kérdést:

milyen a mi szívünk? Nyitott, vagy zárt a szívem? Nyitott, vagy zárt Isten felé? Nyitott,

vagy zárt testvéreim felé? Mindig van bennünk bizonyos bezártság, amely a bűn, a

tévedések, a hibák eredménye. Ne féljünk! Nyíljunk meg az Úr világosságának, Ő mindig

vár bennünket, hogy jobban láthassunk, hogy több világosságot adjon, hogy

megbocsásson nekünk. Ne feledjük el ezt! Nagyböjti utunkat bízzuk Szűz Mária

oltalmába, hogy mi is, mint a meggyógyított vak, Krisztus kegyelmével „eljussunk a

fényre”, közelebb menjünk a világossághoz és új életre születhessünk.

 

Forrás: magyarkurir.hu