Ferenc pápa február 12-i katekézise
( 7 értékelés )AZ EUCHARISZTIA RÉVÉN FELFEDEZZÜK A MÁSIK EMBERBEN JÉZUS
ARCÁT - Február 12-én, szerdán délelőtt, az általános kihallgatáson Ferenc pápa
folytatta katekézisét az Oltáriszentségről. Előző alkalommal arra mutatott rá,
hogy az Eucharisztia bevezet bennünket a Jézussal és misztériumával való
szeretetközösségbe.
Most feltehetünk néhány kérdést arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolat áll
fenn az Eucharisztia ünneplése és életünk között, mint egyház, és mint egyének:
hogyan éljük meg mi keresztények az Eucharisztiát? Hogyan éljük meg a
vasárnapi szentmisét? Csak, mint egy ünnepi pillanatot? Egy megszokott
hagyományt? Alkalom arra, hogy találkozzunk másokkal, vagy azért megyünk el,
hogy úgy érezzük, minden rendben van, vagy valamivel többet jelent számunkra
a szentmise?
Konkrét jelei vannak annak, hogy megértsük, hogyan éljük meg mindezt –
fejtette ki katekézisében Ferenc pápa. Az első jel az, hogy hogyan tekintünk a
többiekre. Az Eucharisztiában Krisztus mindig megújítja önátadását, mint
ahogyan a kereszten tette. Egész élete a teljes önátadás gesztusa szeretetből;
tehát Jézus szeretett a tanítványaival és az emberekkel lenni. Azt jelentette
számára, hogy osztozott vágyaikban, problémáikban, mindabban, ami lelküket,
életüket áthatotta, eltöltötte.
Ma, amikor részt veszünk a szentmisén, sokféle emberrel találkozunk:
fiatalokkal, idősekkel, gyermekekkel; szegényekkel és jómódúakkal; helybeliekkel
és idegenekkel; családokkal és egyedülállókkal. De az Eucharisztia révén, amit
ünneplek, valóban testvéreimnek érzem őket, mindnyájukat? Növeli bennem a
képességet, hogy örüljek azzal, aki örül és sírjak azzal, aki sír? Arra késztet,
hogy elinduljak a szegények, a betegek, a kirekesztettek felé? Segít, hogy
felismerjem bennük Jézus arcát?” – tette fel a kérdéseket Ferenc pápa, majd
rögtönzött szavakkal hozzáfűzte: „Mindnyájan azért megyünk misére, mert
szeretjük Jézust és az Oltáriszentségben osztozni akarunk kínszenvedésében és
feltámadásában. De szeretünk-e úgy, ahogy Jézus akarja, hogy szeressük
leginkább rászoruló testvéreinket? Például itt, Rómában, ezekben a napokban
annyi szociális problémának lehettünk tanúi: vagy az eső miatt, ami egész
városnegyedekben okozott károkat, vagy a munka hiánya miatt, ami az egész
világot érintő válság következménye.
Felteszem a kérdést, mindnyájan kérdezzük meg: én, aki misére járok, hogyan
élem ezt meg? Törekszem arra, hogy segítsek, hogy közeledjek a bajba
jutottakhoz, imádkozom értük, akiknek ez a problémájuk van? Vagy kissé
közömbös vagyok? Vagy talán jobban érdekel, hogy pletykáljak: ’Láttad, hogy
volt felöltözve az a nő, vagy az a férfi?’ Néha előfordul ilyesmi a mise után, vagy
nem? Előfordul! És ez nem helyénvaló. Törődnünk kell testvéreinkkel, akik
szükséget szenvednek, betegek vagy más problémájuk van.
Jót tesz ma nekünk, ha ezekre a testvéreinkre gondolunk, akiknek ma itt
Rómában nehézségeik vannak az eső tragédiája miatt, vagy a munka hiánya
miatt és kérjük Jézust, ezt a Jézust, akit az Oltáriszentségben magunkhoz
veszünk: segítsen bennünket, hogy segíthessünk” – mondta Ferenc pápa.
Egy másik nagyon fontos jelzés, az a kegyelem, hogy érezzük: bűneink
bocsánatot nyertek és mi is készen állunk arra, hogy megbocsássunk. Néha
valaki felteszi a kérdést: „Miért kellene templomba menni, hiszen aki
rendszeresen részt vesz a szentmisén, az ugyanolyan bűnös, mint a többiek?”
Hányszor hallottuk ezt! Valójában az, aki ünnepli az Eucharisztiát, nem azért
teszi, mert jobbnak tartja magát, mint mások, vagy jobbnak akar tűnni
másoknál, hanem éppen azért, mert egyre jobban érzi annak a szükségét, hogy
befogadja és megújítsa őt a Jézus Krisztusban megtestesült isteni irgalmasság.
A pápa ismét rögtönzött szavakkal folytatta katekézisét: „Ha valaki közülünk
nem érzi szükségét Isten irgalmasságának, nem érzi magát bűnösnek, jobb, ha
nem megy misére! Mert mi azért járunk misére, mert bűnösek vagyunk, és
részesülni akarunk Jézus bocsánatában, részesedni akarunk megváltásában,
bűnbocsánatában. Az a „Gyónom”, amit a mise elején mondunk, nem pusztán
formalitás, hanem valóságos bűnbánati aktus. Bűnös vagyok és megvallom
vétkeimet! Ezzel kezdődik a mise.
Soha ne feledjük el, hogy Jézus Utolsó Vacsorájára „elárulásának éjszakáján”
(1Kor 11,13) került sor. Abban a kenyérben és abban a borban, amelyet
felajánlunk, és amely köré összegyűlünk, minden alkalommal megújul Krisztus
testének és vérének felajánlása bűneink bocsánatára. Alázattal kell misére
járnunk, mint bűnösöknek és az Úr kiengesztel bennünket”.
Végül egy értékes jel az a kapcsolat, ami az Eucharisztia ünneplése és
keresztény közösségeink élete között áll fenn. Mindig figyelembe kell vennünk,
hogy az Oltáriszentség nem valami olyasmi, amit mi csinálunk, nem a mi
megemlékezésünk arról, amit Jézus mondott és tett. Nem. Éppen Krisztus
cselekedete! Krisztus hajtja végre, aki jelen van az oltáron. És Krisztus az Úr.
Krisztus ajándéka, amellyel jelen valóvá teszi magát és összegyűjt bennünket
maga körül, hogy tápláljon bennünket Szavával és életével.
Ez azt jelenti, hogy az egyház küldetése és önazonossága az Eucharisztiából
fakad, és mindig ott ölt formát. Egy szertartás külső szempontból lehet
csodálatos, kifogástalan, de ha nem vezet el bennünket a Jézussal való
találkozáshoz, akkor azzal a kockázattal jár, hogy nem nyújt táplálékot
szívünknek és életünknek. Az Oltáriszentség révén azonban Krisztus be akar
lépni létünkbe és át akarja azt hatni kegyelmével, hogy így minden keresztény
közösségben összhang legyen a liturgia és az élet között” – hangsúlyozta Ferenc
pápa.
A következő szavakkal fejezte be olasz nyelvű katekézisét: „Szívünket bizalom
és remény tölti el, ha Jézus szavaira gondolunk, amelyeket az evangéliumban
olvasunk: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van
és én föltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,54). Éljük meg az Eucharisztiát a hit
és az ima, a bűnbocsánat és a vezeklés, a közösségi öröm és a szükséget
szenvedő testvérek iránti törődés lelkületével, annak a bizonyosságában, hogy az
Úr beteljesíti ígéretét: az örök életet”.
Forrás: Vatikáni Rádió