Ferenc pápa üzenete a Hivatások 51. imanapjára
( 34 értékelés )A HIVATÁSOK AZ IGAZSÁG TANÚBIZONYSÁGA
Május 11-én tartja a katolikus egyház a Hivatások Világnapját, melynek ebben az évben
a témája így hangzik: "A hivatások az igazság tanúbizonysága". Az imanapra írt pápai
üzenetet január 15-ei dátummal tették közzé.
Az evangélium elbeszéli, hogy „Jézus bejárt minden várost és falut…ahogy végignézett az
embereken megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok,
elcsigázottak és kimerültek.” Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az aratnivaló sok,
de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába” (Mt
9,35-38).
Ezek a szavak meglepnek bennünket, mert tudjuk, hogy előbb szántani, vetni és művelni
kell ahhoz, hogy amikor eljön az idő bőséges legyen az aratás. Ki dolgozott, hogy ez
legyen az eredmény? Isten – ez lehet a válasz egyedül. Világos az is, hogy a búzaföld,
amiről Jézus beszél, az mi vagyunk, az emberiség. Az pedig, hogy az aratnivaló sok,
Isten kegyelmének köszönhető, annak, hogy benne maradtunk (vö Jn 15,5). Jézus azért
kér imát az egyház számára, hogy többen legyenek azok, akik országa szolgálatában
állnak. Pál apostol, aki egy volt Isten munkatársai között, erre emlékezteti a korintusi
keresztényeket: „Ti Isten szántóföldje vagytok" (1Kor 3,9). Szívünkben ezért tehát
először álmélkodunk azon, hogy Isten milyen bőséges termést tud adni, aztán hálásak
vagyunk azért, hogy szeretetével mindig megelőz minket, végül imádjuk az általa végzett
művet, amelyhez a mi szabad hozzájárulásunkat kéri, hogy Vele és Érte cselekedjünk.
Mily sokszor imádkozunk a zsoltáros szavaival: „Ő alkotott minket az övéi vagyunk. Az Ő
népe vagyunk és nyáj a legelőjén" (Zsolt 100,3). Igen, mi Isten tulajdona vagyunk, de
nem úgy, mint a szolgák, hanem egy rendkívül erős köteléken keresztül, mert „az Úr
irgalma örökké tart” (Zsolt 136). Minden tőle ered, minden az ő ajándéka: a világ, az
élet, a halál, a jelen és a jövő. Ám az apostol biztosít arról, hogy „ti Krisztuséi vagytok,
Krisztus pedig Istené (1 Kor 3,23). Ez a magyarázata az Istenhez való tartozásnak:
egyedülálló és személyes kapcsolaton keresztül Jézussal, melyet a keresztségben
kaptunk az új életben való újjászületés kezdetén. Krisztus tehát állandóan kéri szavával,
hogy bízzunk benne és szeressük Őt „teljes szívből, teljes elméből és minden erőből" (Mk
12,33).
Ezért tehát minden hivatás, mégha az utak annyira különböznek is, megkívánja mindig,
hogy lépjünk ki önmagunkból és központosítsuk saját életünket Krisztusra és
Evangéliumára. A házaséletben, a megszentelt élet formáiban, a papi életben felül kell
írni a gondolkodásnak és cselekvésnek azokat a formáit, amelyek nem egyeznek meg
Isten akaratával. Nem kell félnünk, Isten szeretettel és gondosan figyeli, hogy életünk
különböző szakaszaiban milyen művet adunk ki a kezünkből. Isten soha nem hagy el
bennünket. Szívén viseli reánk vonatkozó tervének megvalósulását, ám ehhez kéri a mi
hozzájárulásunkat és közreműködésünket.
Jézus ma is benne él és halad mindennapi életünk valóságában, mindenkihez közel
megy, kezdve az utolsókkal, hogy meggyógyítsa bajainkat és betegségeinket. Most
azokhoz fordulok, akik készségesen meg akarják hallani Krisztus egyházban felcsendülő
szavát, hogy megértsék, mi saját hivatásuk. Kérlek benneteket, halljátok meg és
kövessétek Jézust, engedjétek, hogy bensőtökben átalakítson benneteket szavaival, amik
úgy szólnak, hogy „lélek vagyok és élet” (Jn 6,62). Jézus Anyja, Mária nekünk is ezt
ismétli: „Tegyétek, amit mond” (Jn 2,5). Bizalommal vegyetek részt a közösségi életben.
A hivatás a kölcsönös szeretet szépen megművelt földjének gyümölcse, mely az igazi
egyházi élet területén egymás kölcsönös szolgálatává lesz. Egyetlen hivatás sem fakad
önmagának és él önmagáért. A hivatás Isten szívéből forrásozik, a hűséges nép jó
termőföldjében hajt ki, a testvéri szeretet megtapasztalásában. Nem véletlenül mondta
Jézus: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel
vagytok egymás iránt" (Jn 13,35).
A keresztény élet magas szinten történő megélése nem egyszer azt jelenti, hogy az árral
szemben kell haladnotok, hogy akadályokkal találkoztok, kívül és belül. A nehézségek
olykor elriaszthatnak bennünket, látszólag kényelmesebb utak választására hajlíthatnak.
De a meghívottak igazi öröme abban áll, hogy hiszik és megtapasztalják, hogy az Úr
hűséges, vele együtt haladhatunk, tanítványai és tanúságtevői lehetünk Isten
szeretetének, kinyithatjuk szívünket nagy eszmények és nagy dolgok előtt. „Minket,
keresztényeket az Úr nem kicsi dolgocskákra választott ki…Nagy eszményekért vessétek
latba az élet játszmáját." (Bérmálkozók miséjének homíliája, 2013. április 28).
A püspököktől, papoktól, szerzetesektől, közösségektől és keresztény családoktól azt
kérem, hogy ebbe az irányba fordítsák a hivatáspasztorációt, kísérjétek el a fiatalokat a
szentség útvonalain. Mivel ezek személyes jellegűek, igényt tartanak az életszentség
igazi és sajátságos pedagógiájára, mely képes arra, hogy alkalmazkodjon az egyes
személyek ritmusához. Ennek magában kell foglalnia a személyes- és csoport segítség
hagyományos formáinak mindenkihez intézett javaslatait az egyház által elismert
társulatok és mozgalmak újabb formáival együtt. (II. János Pál, Nuovo millenio ineunte,
30).
Készítsük tehát elő a szívünket, hogy jó termőföld legyen az Ige meghallgatására,
befogadására és megélésére és így gyümölcsöt teremjen. Minél jobban egyesülünk
Jézussal az imában, a Szentírásban, az Eukarisztiában, az egyházban ünnepelt és megélt
szentségekben, a testvériségben, annál jobban növekedik bennünk az öröm, hogy
Istennel együttműködünk az irgalom, az igazság, az igazságosság és a béke Országának
szolgálatában. Az aratás sok lesz, a kegyelem mértékében, amelyet engedelmesen
képesek voltunk magunkba befogadni.
Ferenc pápa a Hivatások Világnapjára írt üzenetét apostoli áldásával zárta le.
Forrás: Vatikáni Rádió