Spányi Antal a 80 éves Karitászról

– Előadásában hangsúlyozta, az egyház karitatív tevékenységében egyszerre van

szükség a szervezett formára és az önkéntesek mozgalmára.

– Igen,  mindkét forma munkáját nagyon lényegesnek tartom. A szervezett forma,

melynek 80 éves fennállását ünnepeljük, egyre ismertebbé válik a társadalomban.

Akkor jött létre, amikor olyan mérteket öltött a szükség, hogy azon már csak

szervezett formában lehetett segíteni. Az évek során professzionális intézménnyé

vált. Működése jel az emberek számára. Felhívja a figyelmet, hogy Isten

szeretetével való találkozás arra indít, hogy ezt a szeretetet ne tartsuk meg

önmagunknak, hanem elvigyük a szükséget szenvedőhöz. Vannak, akik adományok

formájában tudják kifejezésre juttatni segítőkészségüket, míg mások tevékenyen

bekapcsolódnak a karitász „nagy szeretetművébe”. Így jön létre az önkéntesek

nagy csoportja mozgalomként az intézményesült forma mellett. Ők a segítő

szeretet végrehajtói, akik kapcsolatot tartanak a rászorulókkal. Ők látják, tudják,

kinek mire van szüksége, az igazi segítség sokszor éppen rajtuk múlik.

– Miként foglalkozik az intézmény az önkéntesekkel?

– Felkértük a helyi plébánosokat, az önkéntesek kis csoportjait összefogják.

Fontosnak érzem azt is, hogy időről időre leüljünk velük, és a szupervízióhoz

hasonlóan végigbeszéljük élményeiket, tapasztalataikat. A nyomorúsággal,

kilátástalansággal való találkozás nagy teher az ember számára, és szükség van

arra, hogy időnként minderről beszéljenek. Plébánosként minden hónapban

karitász-összejövetelt tartottam a munkatársaknak. Ez adott lehetőséget a lelki és

szellemi feltöltődésre. A beszélgetések révén képet kaptam arról, hogy kinek

miben kell segíteni, kell-e külső segítséget kérni. Így tudott a Karitász helyi

szervezte hatékonyan tevékenykedni. Püspökként Szent Erzsébet évében nagy

hangsúlyt fektettem arra, hogy minden plébánián alakuljon karitász csoport. Ez

meg is történt.

– Mikor válik valaki önkéntessé?

– Az önkéntesnek éreznie kell, hogy nem hobbitevékenységet végez, amit ha akar,

csinál. Segíteni a szeretet józan cselekedete. Nem függhet sem hangulattól, sem

érzelmi ráhangoltságtól. A szeretetet akkor gyakorlom helyesen, ha mindig

megteszem azt, amit akkor tennem kell.  A segítés a kereszténység hitvallása. A

hitet meg kell vallani szóban, azzal, hogy elmegyünk a szentmisére, és azzal is,

hogy a felebarátaimat megsegítem, minden módon, amire lehetőségem van. A

segítés önmagam háttérbe helyezését kéri. Soha nem feledkezhetünk meg arról,

hogy nem egy darab kenyeret adunk, hanem szeretetet, méltóságot. A világ nem

jól szervezett akciók által megy előbbre, hanem a jó cselekedetek által.

– Az elmúlt év nagy természeti megpróbáltatásai - a borsodi árvíz és vörösiszap

katasztrófa – során nyújtott támogatás azt mutatja, a Katolikus Karitász

hatékonyan tud segíteni.

– Nagyrészt a hívek adománya az, amit a Karitász szét tud osztani. Az

özvegyasszonyok két fillérei, a szegény emberek perselypénzecskéi adódnak össze,

és lesz belőlük sokszor elképesztően nagy összeg, amit a Katolikus Karitász

rendelkezésére bocsátanak, hogy menjen és orvosolja a sebeket. Ha ezek

elmaradnának, ahogy Soltész Miklós fogalmazott  a konferencián, hiányozna az a

lelki tartalom is, ami mögöttük van.  Másrészt állami forrásból kapunk

céltámogatásokat egy-egy feladat megoldására. Nem kapunk olyan adományokat,

amivel azt csinálunk, amit akarunk. Fontos forrás az intézmények adománya.  Az

emberek azért adományoznak a Karitásznak, mert biztosak abban, hogy arra megy,

amire szánják. Ennek biztosítéka, hogy a Karitász átlátható, ellenőrizhető.

 

– Soltész Miklós a konferencián arról beszélt, a kormány szeretné a Katolikus

Karitásszal még intenzívebbé tenni az együttműködést. Hogyan éli ezt meg a

katolikus fél?

– Nagyon örülünk annak, hogy elindult a párbeszéd, és örülünk, hogy a tettek

szintjén is partnernek tekintenek bennünket. Nemcsak a szándékok

kinyilvánításáról van szó, a szándékok mögé komoly összegek vannak rendelve.

Azt gondolom, hogy sem az állam önmagában, sem a karitász önmagában nem

tudja megoldani a kezelendő szociális problémákat, összefogva többre tudunk

menni. Számunkra fontos, hogy az együttműködés karitatív célok érdekében akár

az állammal, akár más egyházakkal, erősödik. Értékeljük, hogy partnernek

tekintenek bennünket, készséges és kiszámítható aktivitásra törekszünk.

Forrás: Trautwein Éva/Magyar Kurír