URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA - AUGUSZTUS 6.
A csoda hagyomány szerinti színhelyén, a galileai Tábor-hegyen még az arab hódítás
előtt három bazilika épült „hajlékul a legszentségesebb zsinatolóknak”.
Felszentelésük napja, augusztus 6. lett Urunk színeváltozásának (latinul:
Transfiguratio), más néven a Legszentebb Megváltónak, a Megváltó megdicsőülésének
ünnepe.
Raffaello: La Transfigurazione
A keleti egyház már a VI. században megülte, és karácsony, húsvét, pünkösd után
ezt az ünnepet tekinti a legszentebbnek. A nyugati egyházban az első ezredforduló
közeledtével kezdték számon tartani, összefüggésben Krisztus 1000- re várt
visszatértével. Hivatalos ünneppé III. Callixtus pápa emelte a nándorfehérvári
győzelem hálaemlékezetéül. Az összekapcsolást az indokolta, hogy az 1456. július
22-i győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba.
Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Újszövetségi Tanszékének vezetője
A színeváltozás jelentőségéről Tarjányi Béla így ír:
"A színeváltozás története (Mk 9,2-8; Mt 17,1-9; Lk 9,28-36) a szinoptikus
evangéliumokban központi helyet foglal el. Ezt megelőzően Jézus sok csodát tett
már, tanította az embereket, oktatta tanítványait, s most fellebbenti a fátylat igazi
kilétéről. A csodálatos látomásban három kiváltságos tanítványa betekintést nyerhet
Jézus életének és küldetésének igazi, mélyebb titkaiba. Azok, akik hozzá legközelebb
állnak, és akik leginkább ragaszkodnak hozzá, meglátják Jézus isteni dicsőségét, és
vele kapcsolatban Isten tervét: általa válik teljessé mindaz, amit Isten az
ószövetségben törvényei (Mózes) és prófétái (Illés) révén elkezdett ebben a világban.
Figyelemreméltó azonban, hogy Lukács elbeszélése (Lk 9,28-36) néhány, látszólag
lényegtelen mozzanatban eltér az elsőként elkészült márki leírástól.
Ezek a különbségek a következők: Jézus imádkozik, a tanítványok elalszanak, és
hiányzik Jézus hallgatási parancsa. Mivel Lukács feltehetően ismerte és használta
Márk szövegét, ezek az eltérések nem véletlenek, megértésük Lukács sajátos
mondanivalójára irányíthatja a figyelmünket.
Fra Angelico: La Transfigurazione
"Felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott" -
írja Lukács, szemben Márkkal, ahol Jézus "magas" hegyre megy fel, és nem esik szó
arról, hogy imádkozik. Márk számára a hegy a fontos, az, hogy a színeváltozás is
hegyen történik, mint a tanítványok kiválasztása (Mk 3,13) és Jézus gyötrődése az
Olajfák hegyén (Mk 14,26). Ezekben az eseményekben - Márk szerint - az ószövetségi
események beteljesedését láthatjuk (Mózes a Sínai hegyen, szövetségkötés; vö.
Máténál a "Hegyi Beszéd": Jézus az új törvényhozó).
Lukács számára nem a hegy-motívum a fontos többé, hanem Jézus imája. A harmadik
evangélista többször beszél arról, hogy Jézus imádkozik, gyakrabban, mint a másik
két szinoptikus evangélista. Imádkozik Jézus, amikor megkeresztelkedik (Mt 3,21),
egész éjszakát imádkozva tölt, mielőtt a Tizenkettőt kiválasztaná (Lk 6,12), egyedül
imádkozik Péter vallomása előtt (Lk 9,18), és természetesen akkor is imádkozik,
amikor megtanítja tanítványait a Miatyánkra (Lk 11,1).
Perugino: Transfigurazione
Lukács elbeszélése nyomán elénk tárul Jézus bensőséges, élő kapcsolata az Atyával
és a Szentlélekkel. Jézusnak sok a feladata, teendője, mégis (vagy inkább: éppen
ezért) mindig van ideje arra, hogy imádkozzék, imában az Atyához forduljon, Vele
találkozzék. Ez az állandó, közvetlen kapcsolat természetes és szükségszerű
számára, s ebből merít erőt és világosságot.
A színeváltozás is ilyen mély találkozás az Atyával, melynek lényegéből valamit
megsejthetnek a kiváltságos emberi szemtanúk. Emberi szemük és értelmük
segítséget is kap: látják Jézus ruháját, arcát ragyogni természetfeletti fényességgel,
megpillantják Mózest és Illést, hogy megértsék, miről is beszélget Jézus az Atyával:
feladatáról, küldetéséről, a vele járó nehézségekről, a fájdalmas útról, s a végső
dicsőségről...
"Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét..."
Jézus mellett kétszer alszanak el a tanítványok: itt, és az Olajfák hegyén. A
színeváltozás történetében Márk nem beszél alvásról, csak a Getszemáni kertben, s
ott meglehetősen elmarasztalja őket ezért (Jézus fájdalmát fokozza, hogy a
tanítványok részvétlenek, (Mk 14,37.40-41). Jézus vérizzadása idején Lukácsnál is
alszanak a tanítványok, de nem részvétlenségből, hanem éppen ellenkezőleg, a
szomorúságtól kimerülve (Lk 22,45).
Jézus imádkozik - a tanítványok alszanak. Lukácsnál ez szinte természetes, még
csak nem is irónia. Az ajándékot, amit Jézus hoz a világnak ingyen kapjuk, Isten
nagy szeretetéből. Talán nem is tudjuk, mi készül számunkra, ha nem is foglalkozunk
vele, Isten egyszerre csak meglep bennünket - Jézus imája, szenvedése,
megdicsőülése által.
Buoninsegna: La Transfigurazione
"Ők hallgattak, és senkinek sem szóltak mindarról, amit láttak." Márk evangéliumában
Jézus szigorúan megparancsolja tanítványainak, hogy tartsák titokban a dolgot
"mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból" (Mk 9,9). Jézus kilétét nem
szabad felfedni mindaddig, amíg szenvedésének is tanúi nem lettünk, nehogy az
emberek félreértsék az ő messiási küldetését ("dicsőséges Messiás").
Lukácsnál Jézus nem kér titoktartást, s a tanítványok mégsem fecsegnek. Tanúk ők,
tanúi lettek valami nagyon fontosnak (vö. Lk 1,2), és azt is tudják, hogy mikor és
hogyan kell arról beszélniük."
Forrás: ktp.hu