Nyomtatás

Május / Comastri érsek gondolatai

( 17 értékelés )

Comastri érsek a májusról

Hosszú évek óta a Mária-hónap a Vatikáni Kertekben, a Lourdes-i Szűzanya

barlangjához tett fáklyás zarándoklattal zárul le. A szertartást, amelynek végén

XVI. Benedek pápa is megjelenik, hogy áldást adjon, Angelo Comastri érsek, a

Pápa vatikánvárosi helynöke vezeti.

 

A szertartás jelentőségéről Comastri érsek a következőket nyilatkozta: 

„Az egyház olyan, mint egy nagy Cenákulum, ahol az apostolok Szűz Máriával

együtt várják a Szentlélek eljövetelét. Az egyház ugyanis nem emberi erőből

táplálkozik, hanem a Szentlélekből és a Szentlélek erejével tudja hirdetni Jézust,

a világ élő kovászává válni az Evangélium erejével.

Tehát május utolsó napján a Vatikáni domb egy kisebb Cenákulummá válik.

Mária köré gyűlve a Szentatyával együtt imádkozunk és kérjük a Szentlélek

eljövetelét, hogy napjaink apostolainak és a Pápának adja azt az erőt, amelyet

az apostolok kaptak az első Pünkösd alkalmával, amikor Cenákulumból kijőve

Péter így kiáltott nevükben is: „Názáreti Jézus”.

Ma egy ellenséges környezetben, egy olyan világban élünk, amelyben nagyon sok

az árnyékkal borított, sőt mondhatnánk, sötét terület. Alkalmanként mi is

félhetünk egy ilyen világtól. A félelem azonban legyőzhető, ha belépünk az

alázat, a könyörgés Cenákulumába. Arra a helyre, ahol a szív megnyílik Isten

előtt és azt kéri: küldd el nekünk a megerősítő Szentlelket. Ebben a kérésben az

ima erőt nyer amikor Mária velünk van, amikor Mária hangja erősebb a mi

hangunknál, amikor Mária Szeplőtelen Szíve erősebb a mi törékeny szívünknél.

Máriával egyesülve kérjük Pünkösd beteljesedését, hogy ma mi is hirdetni tudjuk

az Evangéliumot mindenkinek.”

Arra a kérdésre, hogy ez a hónap a hívek kollektív tudatában miért kapcsolódik

össze Mária alakjával, az érsek atya a következőket mondta:

„Két tényező miatt köthető május a Szűzanya személyéhez. Egyrészt május a

tavasz kitörésének az ideje. A tavasz a természetben az új élet évszaka és Mária

az a teremtmény, akiben az élet újjászületett. Az emberiség halottá válik, amikor

bezárul Isten előtt. Amikor az emberi szabadság falat emel maga és Isten közé,

az emberi szabadság abortál, elveszti életét. Mária az a teremtmény, akiben a

szabadság teljesen nyitott Isten felé.

Ezért Mária az élet jelképe, az élet tavasza. Ugyanakkor Mária a szépség

megtestesítője is, és május a virágok, a naplementék, a hegyeken

visszatükröződő nap szépségének és a napból visszanyert csillogás hónapja.

Ezért azt mondanám, hogy az élet és a szépség kitörése kötik össze május

hónapot azzal, aki az élet bölcsője és a teremtmények legszebbje.”