Interjú Mádl Dalma asszonnyal
( 10 értékelés )Jónak lenni jó
A XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatására hangolódó MennybeMenő
kampány részeként Mádl Dalma, a néhai Mádl Ferenc köztársasági elnök felesége, a
Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete beszél a kanonizáció előtt álló Szentatyákról.
Milyen emlékeket őriz II. János Pálról?
– Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy a szentéletű pápával többször is
találkoztam. 1991 augusztusában jött először egyházfőként Magyarországra. Első este
találkozott a Parlamentben az országgyűlés és a kormány tagjaival. A Kossuth téren
hatalmas tömeg gyűlt össze, és Máriáról szóló énekeket, de főleg a Boldogasszony
anyánk kezdetűt énekeltük, teli torokból. Mindaddig énekeltünk, amíg a hivatalos
program véget nem ért. A Szentatya elment Esztergomba, Szombathelyre, Pécsre és
Máriapócsra. Utóbbi helyszínre mi is elmentünk a férjemmel. Óriási tömeg várta a
pápát, még a határon túli hívek is eljöttek a köszöntésére. Emlékszem, odafelé
tartottunk egy kávészünetet, hiszen hosszú az út Budapesttől Máriapócsig. Ekkor
odajött hozzánk egy roma ember, s mivel látta, hogy több kocsival utazó delegáció
vagyunk, megkérdezte: „A pápa úrhoz mennek?” Ez az élmény mélyen megmaradt
bennem. Máriapócson nagy megtiszteltetés ért, mert a kiválasztott száz személy között
én is felmehettem hozzá az oltárhoz áldozni. Később, augusztus 20-án a Hősök terén
celebrálta a szentmisét a Szentatya. Kada Lajos érsek volt a tolmács – ha jól tudom,
tőle vett magyarórákat, amikor ideje volt rá. Itt is felmehettem az oltárhoz áldozni.
Lányos zavaromban áldozás után nem a lépcső fele indultam el, hanem hátrafelé,
végül egy biztonsági tisztnek kellett utánam jönnie és megmutatnia, hol mehetek
vissza a helyemre.
A Szentatya második magyarországi látogatása 1996 szeptemberében volt. Elment
Pannonhalmára, majd a győri ipari parkban mutatott be szentmisét. Szörnyű hideg szél
fújt, esett az eső, szinte télies volt az idő. Mindenki fagyoskodott, közben a
betegeskedő pápáért aggódtunk. II. János Pál két látogatása megrázó volt.
Megerősítette a Rómához való kötődésünket, ragaszkodásunkat. Tudatosult bennünk,
hogy van egy lengyel pápánk, aki ismeri történelmünket, és testvéri szeretettel szeret
bennünket.
A köztársasági elnök feleségeként biztosan a Vatikánban is találkoztak
egymással.
– Valóban: 2000 szeptemberében volt a millenniumi megemlékezés a Vatikánban,
amikor a férjemet én is elkísérhettem a pápai audienciára. Amíg a találkozójuk tartott,
egy szép teremben várakoztam. Ilyenkor körbe lehet egy kicsit tekinteni, kinézni az
ablakon a vatikáni kertekre. Csodálatos volt ezt megtapasztalni. Amikor a
négyszemközti beszélgetés befejeződött, bemehettem a Szentatya elé. Ahogy
közelítettem hozzá, felállt és úgy köszöntött. A szemem könnybe lábadt: hogy jövök én
ahhoz, hogy Krisztus földi helytartója állva fogadjon? Ezt ma is így gondolom. Amikor
erről beszámoltam Nemeskürty Istvánnak, azt válaszolta: „De Dalma, ő egy lengyel
úr!” A magyar delegáció tagjait is fogadta a pápa, és bizony, nagy delegációval
mentünk. A VI. Pál teremben a küldöttségünk egy szép hangversennyel tisztelte meg
II. János Pált: Liszt Ferenc Esztergomi miséjét adta elő a Danubia Ifjúsági Szimfonikus
Zenekar, Héja Domonkos vezényelt. Ugyanabban az évben, október 9-én volt A
magyar kereszténység 1000 éve című kiállítás megnyitója a Vatikánban. A pápa is
eljött; ő szólaltatta meg a magyar állam ajándékát, a nándorfehérvári győzelmet idéző
millenniumi harangot.
Ezt követően még kétszer vettem részt pápai szentmisén: amikor 2003 márciusában
Batthyány-Strattmann Lászlót, majd ugyanazon év őszén Teréz anyát boldoggá avatta
a lengyel egyházfő. Mind a kétszer odamehettem hozzá áldozni. Nagyon felmelegítette
a szívemet, hogy az utóbbi nem hivatalos látogatás volt, hanem Teréz anya nővérei
hívtak meg, hogy vegyek részt az ünnepi szertartáson. Utolsó vele kapcsolatos
személyes és megrendítő emlékem a temetési szertartása. A mindenki által ismert kép
elevenen él bennem is: ahogy a koporsón ott volt egy nagy Biblia, ezt fújta a szél, és
amikor befejeződött a szertartás, egy fuvallat becsukta a Szentírást.
Ön szerint mit tanulhatunk a lengyel pápától?
– Erre egy idézettel válaszolnék, amely a Hősök terén 1991-ben elmondott beszédéből
származik. „A béke neve igazságosság, szolidaritás és a szeretet. A nemzet csak akkor
remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a
közjóért.”
Volt-e közvetlen kapcsolata XXIII. Jánossal?
– Vele személyesen nem találkoztam. Viszont nagyon sokat olvastam róla, tőle.
Csodálatos emberként gondolok rá – megragadó az a szeretet, amely benne is jelen
volt... Tényleg a világ plébánosaként emlékszem rá, ő volt a derűs pápa. Neki
köszönhetjük a II. Vatikáni Zsinat elindítását, amely megújította az egyházat.
Mit hagytak ránk örökségként ezek a nagy pápák?
– II. János Pál pápa azt mondta a fiataloknak, s velük együtt mindenkinek, hogy ne
féljünk! Mindenki bátran higgyen abban, hogy az Isten jó, az Isten megbocsát nekünk.
A Katolikus Karitász jelszava is ezt üzeni: jónak lenni jó! Talán minden embernek
ismerős a tapasztalat, hogy ha valakivel valami jót teszünk, akármilyen kis apróságot,
akkor jó érzés tölt el bennünket. Azt érezzük, hogy ezt a jót érdemes volt megtenni,
még akkor is, ha a másik, akivel ezt tettük, nem viszonozza a szeretetünket.
Forrás: Gégény István/Magyar Kurír