NyomtatásE-mail

Interjú Mádl Dalma asszonnyal

( 10 értékelés )

Jónak lenni jó

A XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatására hangolódó MennybeMenő

kampány részeként Mádl Dalma, a néhai Mádl Ferenc köztársasági elnök felesége, a

Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete beszél a kanonizáció előtt álló Szentatyákról.

Milyen emlékeket őriz II. János Pálról?

– Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy a szentéletű pápával többször is

találkoztam. 1991 augusztusában jött először egyházfőként Magyarországra. Első este

találkozott a Parlamentben az országgyűlés és a kormány tagjaival. A Kossuth téren

hatalmas tömeg gyűlt össze, és Máriáról szóló énekeket, de főleg a Boldogasszony

anyánk kezdetűt énekeltük, teli torokból. Mindaddig énekeltünk, amíg a hivatalos

program véget nem ért. A Szentatya elment Esztergomba, Szombathelyre, Pécsre és

Máriapócsra. Utóbbi helyszínre mi is elmentünk a férjemmel. Óriási tömeg várta a

pápát, még a határon túli hívek is eljöttek a köszöntésére. Emlékszem, odafelé

tartottunk egy kávészünetet, hiszen hosszú az út Budapesttől Máriapócsig. Ekkor

odajött hozzánk egy roma ember, s mivel látta, hogy több kocsival utazó delegáció

vagyunk, megkérdezte: „A pápa úrhoz mennek?” Ez az élmény mélyen megmaradt

bennem. Máriapócson nagy megtiszteltetés ért, mert a kiválasztott száz személy között

én is felmehettem hozzá az oltárhoz áldozni. Később, augusztus 20-án a Hősök terén

celebrálta a szentmisét a Szentatya. Kada Lajos érsek volt a tolmács – ha jól tudom,

tőle vett magyarórákat, amikor ideje volt rá. Itt is felmehettem az oltárhoz áldozni.

Lányos zavaromban áldozás után nem a lépcső fele indultam el, hanem hátrafelé,

végül egy biztonsági tisztnek kellett utánam jönnie és megmutatnia, hol mehetek

vissza a helyemre.

A Szentatya második magyarországi látogatása 1996 szeptemberében volt. Elment

Pannonhalmára, majd a győri ipari parkban mutatott be szentmisét. Szörnyű hideg szél

fújt, esett az eső, szinte télies volt az idő. Mindenki fagyoskodott, közben a

betegeskedő pápáért aggódtunk. II. János Pál két látogatása megrázó volt.

Megerősítette a Rómához való kötődésünket, ragaszkodásunkat. Tudatosult bennünk,

hogy van egy lengyel pápánk, aki ismeri történelmünket, és testvéri szeretettel szeret

bennünket.

A köztársasági elnök feleségeként biztosan a Vatikánban is találkoztak

egymással.

– Valóban: 2000 szeptemberében volt a millenniumi megemlékezés a Vatikánban,

amikor a férjemet én is elkísérhettem a pápai audienciára. Amíg a találkozójuk tartott,

egy szép teremben várakoztam. Ilyenkor körbe lehet egy kicsit tekinteni, kinézni az

ablakon a vatikáni kertekre. Csodálatos volt ezt megtapasztalni. Amikor a

négyszemközti beszélgetés befejeződött, bemehettem a Szentatya elé. Ahogy

közelítettem hozzá, felállt és úgy köszöntött. A szemem könnybe lábadt: hogy jövök én

ahhoz, hogy Krisztus földi helytartója állva fogadjon? Ezt ma is így gondolom. Amikor

erről beszámoltam Nemeskürty Istvánnak, azt válaszolta: „De Dalma, ő egy lengyel

úr!” A magyar delegáció tagjait is fogadta a pápa, és bizony, nagy delegációval

mentünk. A VI. Pál teremben a küldöttségünk egy szép hangversennyel tisztelte meg

II. János Pált: Liszt Ferenc Esztergomi miséjét adta elő a Danubia Ifjúsági Szimfonikus

Zenekar, Héja Domonkos vezényelt. Ugyanabban az évben, október 9-én volt A

magyar kereszténység 1000 éve című kiállítás megnyitója a Vatikánban. A pápa is

eljött; ő szólaltatta meg a magyar állam ajándékát, a nándorfehérvári győzelmet idéző

millenniumi harangot.

Ezt követően még kétszer vettem részt pápai szentmisén: amikor 2003 márciusában

Batthyány-Strattmann Lászlót, majd ugyanazon év őszén Teréz anyát boldoggá avatta

a lengyel egyházfő. Mind a kétszer odamehettem hozzá áldozni. Nagyon felmelegítette

a szívemet, hogy az utóbbi nem hivatalos látogatás volt, hanem Teréz anya nővérei

hívtak meg, hogy vegyek részt az ünnepi szertartáson. Utolsó vele kapcsolatos

személyes és megrendítő emlékem a temetési szertartása. A mindenki által ismert kép

elevenen él bennem is: ahogy a koporsón ott volt egy nagy Biblia, ezt fújta a szél, és

amikor befejeződött a szertartás, egy fuvallat becsukta a Szentírást.

Ön szerint mit tanulhatunk a lengyel pápától?

– Erre egy idézettel válaszolnék, amely a Hősök terén 1991-ben elmondott beszédéből

származik. „A béke neve igazságosság, szolidaritás és a szeretet. A nemzet csak akkor

remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a

közjóért.”

Volt-e közvetlen kapcsolata XXIII. Jánossal?

– Vele személyesen nem találkoztam. Viszont nagyon sokat olvastam róla, tőle.

Csodálatos emberként gondolok rá – megragadó az a szeretet, amely benne is jelen

volt... Tényleg a világ plébánosaként emlékszem rá, ő volt a derűs pápa. Neki

köszönhetjük a II. Vatikáni Zsinat elindítását, amely megújította az egyházat.

Mit hagytak ránk örökségként ezek a nagy pápák?

– II. János Pál pápa azt mondta a fiataloknak, s velük együtt mindenkinek, hogy ne

féljünk! Mindenki bátran higgyen abban, hogy az Isten jó, az Isten megbocsát nekünk.

A Katolikus Karitász jelszava is ezt üzeni: jónak lenni jó! Talán minden embernek

ismerős a tapasztalat, hogy ha valakivel valami jót teszünk, akármilyen kis apróságot,

akkor jó érzés tölt el bennünket. Azt érezzük, hogy ezt a jót érdemes volt megtenni,

még akkor is, ha a másik, akivel ezt tettük, nem viszonozza a szeretetünket.

Forrás: Gégény István/Magyar Kurír

joomla template