NyomtatásE-mail

A pápai karitász-nap üzenete

( 30 értékelés )

„Határtalan nagylelkűség” 

A Péter-fillérek gyűjtése ősi gyakorlat, amely az egész világegyházat érinti. A

gyűjtésre minden évben a Szent Péter és Pál apostolok ünnepéhez legközelebb eső

vasárnapon kerül sor. A Szentatya a vasárnap déli Úrangyala imádságban, majd 

tweet-üzenetében is kifejezte köszönetét a hívek imájáért és szolidaritásáért.

Az ezen a vasárnapon gyűjtött adományokat a pápa rendelkezésére bocsájtják, hogy

azokat karitatív tevékenységére felhasználhassa.

Ferenc pápa megválasztása után elsők között hangsúlyozta, hogy Róma egyháza elöl

jár a szeretetben. A Szentatya, ahogy ezt ő maga kifejezte, a „világ végéről” érkezett,

a perifériáról, nem pusztán földrajzi, hanem szociális, gazdasági és kulturális

értelemben véve is.

"Ebben az összefüggésben a pápai karitász-napnak sajátságos a jelentősége és

értéke, mert a Szentatya révén, ma sokkal inkább, mint azelőtt, kapcsolódunk a

szegényekhez, akik a közelünkben is élnek. A távollévők is közelebb kerültek, hála a

pápa, az egyház vezetője, az evangélium tanúságtevője és szolgája jelenlétének.

Nyissuk ki tehát még jobban szívünket a szolidaritásnak, mert csak így tudjuk

mindnyájan legyőzni az általános válságot! – nyilatkozta a Vatikkáni Rádiónak

Mariano Crociata püspök, az olasz püspöki konferencia főtitkára. 


Forrás: Vatikáni Rádió

joomla template