NyomtatásE-mail

A Szentatya homíliája az éjféli misén

( 4 értékelés )

FERENC PÁPA: ISTEN JÓSÁGOS SZEMMEL NÉZ RÁNK, ELFOGAD MINKET

Karácsony üzenete - Isten gyengédsége: az az Isten, aki jóságos szemmel néz

ránk, aki elfogad minket a magunk nyomorúságában, a mi kicsinységünkbe

szerelmes Isten - hangsúlyozta Ferenc pápa a szenteste a Szent Péter-bazilikában

bemutatott szentmisén.

„A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának

árnyékában laknak, azoknak világosság támad” (Iz 9,1). „Megjelent a pásztorok

előtt az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket” (Lk 2,9). Karácsony szent

éjszakáján a liturgia így mutatja be nekünk a Megváltó születését: fényként, amely

behatol a legsűrűbb sötétségbe, és szétoszlatja azt. Az Úr jelenléte népe körében

megszünteti a vereség terhét, a rabszolgaság szomorúságát, és életbe lépteti az

örömet, az örvendezést.

Ezen az áldott éjszakán mi is úgy jöttünk el Isten házába, hogy áthaladtunk a földet

borító sötétségen, mert a hit lépéseinket megvilágító lángja vezetett, és az a

remény éltetett, hogy rálelünk a „nagy világosságra”. Ha megnyitjuk szívünket, mi

is szemlélhetjük a gyermekben azt a Napot, mely a magasból felkelvén megvilágítja

a láthatárt.

A világot borító sötétség eredete a régidők éjébe nyúlik vissza. Gondoljunk csak

ama sötét pillanatra, amikor az emberiség első bűncselekménye történt: amikor a

féltékenységtől elvakult Kain keze halálosan lesújtott testvérére, Ábelre (vö. Ter

4,8). Eképpen a századok folyására az erőszak, a háború, a gyűlölködés és az

elnyomás nyomta rá bélyegét. Isten azonban, aki reményét a képére és

hasonlatosságára teremtett emberbe helyezte, várt. Oly sokáig várakozott, talán

már azon volt, hogy feladja. De nem tudta feladni reményét, nem tagadhatta meg

önmagát (vö. 2Tim 2,13). Ezért továbbra is türelemmel várakozott, az emberek és

népek minden romlottsága ellenére.

A történelemben a sötétséget áttörő fény feltárja előttünk, hogy Isten atya, és az ő

türelmes hűsége erősebb a sötétségnél, a romlottságnál. Ez a karácsonyi éjszaka

üzenete! Isten nem ismeri a dühkitörést, sem a türelmetlen felháborodást. Ő mindig

ott van, mint az apa a tékozló fiúról szóló példabeszédben, vár, hogy már messziről

észrevegye elveszett fia hazatérését.

Izajás próféciája olyan végtelen erejű fény érkezését hirdeti meg, amely átszakítja

a sötétséget. Ez a fény Betlehemben születik, Mária ölelő karral, József gyengéd

szeretettel, a pásztorok ámuló szemmel fogadják. Az angyalok a következő

szavakkal hirdették meg a Megváltó születését: „Ez lesz nektek a jel: kisdedet

találtok pólyába takarva és jászolba fektetve” (Lk 2,12). A „jel” Isten végletekig vitt

alázata, az a szeretet, amellyel azon az éjszakán magára vette törékenységünket,

szenvedésünket, aggódásunkat, vágyainkat és korlátainkat. Az üzenet, amelyre

mindenki várt, mindenki vágyott szíve legmélyén, nem volt más, mint Isten

gyengédsége: az az Isten, aki jóságos szemmel néz ránk, aki elfogad minket a

magunk nyomorúságában, a mi kicsinységünkbe szerelmes Isten.

Miközben szemléljük a most született, jászolba fektetett kis Jézust, e szent éjszaka

arra hív minket, hogy gondoljuk végig: hogyan fogadjuk Isten gyengéd szeretetét?

Engedem-e, hogy elérjen, hogy átöleljen, vagy meggátolom, hogy közeledjen

hozzám? „De hát én keresem az Urat” – vethetné ellene valaki. A legfontosabb

azonban nem az, hogy keressem őt, hanem, hogy engedjem: hadd találjon ő rám,

és hadd simogasson meg gyengéd szeretetével. Ez az a kérdés, amelyet a gyermek

már pusztán a jelenlétével feltesz nekünk: megengedem-e Istennek, hogy

szeressen engem? Továbbá: megvan-e bennünk a bátorság, hogy gyengéd

szeretettel fogadjuk a mellettünk élők nehéz sorsát és gondjait, vagy a

személytelen megoldásokat részesítjük előnyben, melyek lehetnek bár hatékonyak,

de nélkülözik az evangélium melegét? Mily nagy szüksége van ma a világnak a

gyengédségre!

A keresztény ember nem adhat más választ, csak amit Isten ad a mi

kicsinységünkre. Az életet jósággal és szelídséggel kell megközelíteni. Amikor

tudatosítjuk magunkban, hogy Isten szerelmes a mi kicsinységünkbe, és hogy ő

maga kicsinnyé lesz, hogy még jobban tudjon találkozni velünk, akkor nem tudjuk

megtenni, hogy ne nyissuk meg előtte szívünket, és ne kérleljük: „Uram, segíts,

hogy olyan legyek, mint te! Add meg nekem a gyengédség kegyelmét az élet

legfájdalmasabb körülményei között, add meg nekem a személyes jóság kegyelmét

bármiféle szükség láttán, és add meg nekem a szelídség kegyelmét mindenfajta

konfliktus közepette!”

Kedves fivéreim és nővéreim, e szent éjszakán tekintsünk a betlehemi jászolra: ott

„a nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát” (Iz 9,1). Az egyszerű emberek

látják meg, azok, akik készek befogadni Isten ajándékát. Ellenben nem látják meg a

pökhendiek, a beképzeltek, akik a törvényeket személyes szempontjaik alapján

hozzák, és akik elzárkóznak mások elől. Nézzük a betlehemi jászlat, imádkozzunk,

és kérjük a Szűzanyát: „Ó, Mária, mutasd meg nekünk Jézust!”

 

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Forrás: Magyar Kurír

joomla template