NyomtatásE-mail

Ferenc pápa beszéde a Szent Sír-bazilikában

( 6 értékelés )

TARTSUK FENN A PÁRBESZÉDET MINDEN TESTVÉRÜNKKEL KRISZTUSBAN!

Ebben a bazilikában, amelyre minden keresztény nagy tisztelettel tekint, eléri

csúcspontját a zarándoklat, amelyet Krisztusban szeretett testvéremmel, Bartholomaiosz

pátriárkával együtt végzek – kezdte beszédét Ferenc pápa a vasárnap esti ökumenikus

szertartáson a Szent Sír-bazilikában. Elődeink, VI. Pál és Athenagorasz pátriárka nyomán

tesszük ezt, akik bátorsággal és a Szentléleknek engedelmesen 50 évvel ezelőtt

Jeruzsálem Szent Városában találkoztak egymással – történelmi jelentőségű találkozó

volt Róma püspöke és Konstantinápoly pátriárkája között.

A pápa köszönetet mondott Teofil jeruzsálemi görög-ortodox pátriárkának, hogy lehetővé

tette ezt az alkalmat és hogy kedves szavakkal fordult hozzájuk.

Rendkívüli kegyelem itt lenni az imában egyesülve – állapította meg a Szentatya. Az

üres sír, az új sírbolt, ahová arimateai József elhelyezte Jézus testét, az a hely, ahonnan

elindul a Feltámadás hírüladása: „Ne féljetek! Tudom, Jézust keresitek, akit keresztre

feszítettek. Nincs itt. Föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet,

ahol nyugodott. Most siessetek és vigyétek hírül tanítványainak: Föltámadt halottaiból.”

(Mt 28, 5-7) Ez a hír, amelyet megerősítenek azok tanúságtételei, akiknek megjelent a

Feltámadt Úr, a keresztény üzenet középpontja, amelyet nemzedékről nemzedékre

hűségesen továbbadtak, ahogy Pál apostol tanúsítja: „Elsősorban azt hagytam rátok,

amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás is mondja.

Eltemették és harmadnapon föltámadt.” (1Kor 15,3-4) A hit alapja egyesít bennünket,

amelynek köszönhetően közösen valljuk, hogy Jézus Krisztus, az Atya egyszülött Fia és

a mi egyetlen Urunk, „szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és

 

eltemették.

Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül.” (Apostoli Hitvallás)

Mindannyian, minden Krisztusban megkeresztelt, spirituálisan ebből a sírból támadt fel,

mivel a keresztségben mindannyian az egész teremtett világ Elsőszülöttével

egybenőttünk, vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Ő feltámadt, úgy mi is új

életet éljünk. (vö. Róm 6,4)

Fogadjuk be ennek a pillanatnak a különleges kegyelmét. Álljunk meg tisztelettel

elmélyedve az üres sír előtt, hogy újra felfedezzük keresztény hivatásunk nagyságát: a

feltámadás, és nem a halál fiai vagyunk. Tanuljuk meg életünket, egyházaink és az

egész világ gyötrelmeit ebből a helyből, Húsvét reggelének fényéből kiindulva élni.

Minden sebet, minden szenvedést felvállalt a Jó Pásztor, aki önmagát adta, és

áldozatával megnyitotta az örök élet útját számunkra. Nyílt sebei jelentik a rést,

amelyen keresztül visszaárad a világra irgalmasságának özöne. Ne hagyjuk, hogy

elrabolják reményünk alapját! – buzdított a pápa. Ne fosszuk meg a világot a

feltámadás jó hírétől! És ne legyünk süketek az egységre szólító erős felhívásra, amely

éppen erről a helyről hangzik fel a Feltámadt Úrtól, aki mindannyiunkat „testvéreimnek”

nevez (vö Mt 28,10; Jn 20,17).

Természetesen nem tagadhatjuk a megosztottságot, amely még mindig létezik

közöttünk, Jézus tanítványai között: ez a szent hely még nagyobb szenvedéssel

emlékeztet erre a drámára. Mégis: a pápa és a pátriárka 50 évvel ezelőtti ölelése után

ismerjük fel hálával és megújult ámulattal, hogy a Szentlélek indítására hogyan vált

lehetségessé igazán jelentős lépéseket tenni az egység felé. Legyünk tudatában, hogy

még egy másik út előttünk áll a teljes szeretetközösség eléréséhez, amely az

Eucharisztia asztalában való közös részesedésben jut kifejeződésre, amelyre égetően

vágyunk. A nézetkülönbségek azonban ne ijesszenek meg bennünket és ne bénítsák meg

utunkat. Higgyük, hogy amint elmozdítható volt a sírt elzáró kő, úgy az akadályok is

elmozdíthatók, amelyek egyelőre gátolják a teljes szeretetközösséget közöttünk. A

feltámadás kegyelme ez, amelybe ma már belekóstolhatunk.

Minden alkalommal, amikor kérjük a megbocsátást egymás számára a más keresztények

ellen elkövetett bűnökért; és minden alkalommal, amikor van bátorságunk ezt a

megbocsátást adni és elfogadni, a feltámadás élményét éljük meg. Minden alkalommal,

amikor a régi előítéleteken túllépve van bátorságunk előmozdítani új testvéri

kapcsolatokat, megvalljuk, hogy Krisztus valóban feltámadt. Minden alkalommal, amikor

úgy gondolunk az Egyházra, hogy az egységre vonatkozó hivatásából indulunk ki, akkor

Húsvét reggelének fénye ragyog fel! Ebben az értelemben megújítom azt a kívánságot,

amelyet elődeim már kifejezésre juttattak: tartsuk fenn a párbeszédet minden

testvérünkkel Krisztusban, hogy megtaláljuk annak módját, hogy Róma püspöke úgy

gyakorolhassa szolgálatát küldetésének megfelelően, hogy megnyíljon egy új helyzet

felé, és hogy a jelenlegi kontextusban a szeretet és a mindenki által elismert

szeretetközösség szolgálata legyen. (vö. II. János Pál Ut unum sint, 95-96)

Míg zarándokként megállunk ezeken a szent helyeken, imával emlékezünk meg az egész

közel-keleti régióról, amelyet sajnos nagyon gyakran az erőszak és a konfliktusok

jellemeznek. Ne feledkezzünk meg imáinkban sok más emberről, akik a Föld különböző

részein szenvednek a háború, a szegénység, az éhezés miatt, ahogy számos keresztény,

akiket a Feltámadt Úrba vetett hitük miatt üldöznek. Amikor a különböző felekezetű

keresztények együtt, egymás mellett szenvednek, és testvéri szeretettel segítik

egymást, megvalósul a szenvedés, a vér ökumenizmusa, amely különleges

hatékonysággal bír nemcsak arra a környezetre, amelyben megtörténik, hanem a szentek

szeretetközössége miatt az egész egyházra is. Azok, akik a hit elleni gyűlöletből

gyilkolnak, üldözik a keresztényeket, nem kérdezik meg őket, hogy ortodoxok vagy

katolikusok: keresztények! A keresztény vér ugyanaz! – nyomatékosította Ferenc pápa.

Végül a jelenlevőkhöz fordulva ezt kérte: tegyük félre a múltból örökölt kétségeinket és

nyissuk meg szívünket a Szentlélek cselekvése előtt, aki a Szeretet Lelke (vö. Rm 5,5),

hogy sietve haladjunk együtt az újra megtalált teljes szeretetközösség áldott napja felé.

Ezen az úton támogat bennünket az ima, amellyel Jézus is ebben a Városban

szenvedésének, halálának és feltámadásának előestéjén az Atyához fordult

tanítványaiért, és ne fáradjunk bele alázatosan magunkévá tenni: „Hogy legyenek

mindnyájan egyek…hogy higgyen a világ” (Jn 17,21). Amikor az egység hiánya

pesszimistává, csüggedtté, bizalmatlanná tesz bennünket, siessünk mindannyian Isten

Szent Anyjának védőpalástja alá. Amikor a keresztény lélekben spirituális nyugtalanság

lakozik, csak Isten Szent Anyjának védőpalástja alatt találunk békét. Ő segítsen

bennünket ezen az úton – zárta beszédét Ferenc pápa a Szent Sír-bazilikában tartott

ökumenikus szertartáson.

 

Forrás: Magyar Kurír

joomla template