NyomtatásE-mail

Székesfehérvár fogadalmi napja

( 9 értékelés )

A SZENT JOBB FOGADÁSA SZÉKESFEHÉRVÁRON

Szent István igazi keresztény uralkodó volt, szeretettel és felelősséggel védelmezte

népét. Bölcsen szervezte országát, a hit sziklaalapjára építette egész művét. Ezért

találta meg a magyarság a helyét Európa közepén. Országunkat első szent királyunk

hite és jövőképe egyesítette – fogalmazott Erdő Péter bíboros Székesfehérváron a

Nemzeti Emlékhelyen bemutatott ünnepi szentmisén. Négyezer zarándok tette

tiszteletét a Szent Jobb és Szent István fejereklyéje előtt.

 

Augusztus 14-én, a Szent István halálának 975., szenttéavatásának 930.

évfordulójára meghirdetett emlékévhez kapcsolódóan hívta meg Spányi Antal püspök a

Magyar Katolikus Egyház képviselőit, hogy a Szent Jobb jelenlétében ajánlják fel

hazánkat Szűz Máriának, ahogy ezt első szent királyunk tette a halála előtti napon. Az

ünnepi alkalomra Székesfehérvárra érkezett a Szent Jobb és Szent István fejereklyéje,

mely előtt egész napos imádságos áhítattal rótták le tiszteletüket a zarándokok.

Az ünneplő közösség körmenettel kísérte a szent ereklyéket a Nemzeti Emlékhelyen

felállított szabadtéri oltárhoz. Itt mutatta be a szentmisét Erdő Péter bíboros Alberto

Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

tagjaival.

A szentmisén részt vettek a politikai, társadalmi és kulturális élet képviselői. Az

ünnepség díszvendége volt Gerhard Pischl nyugalmazott limburgi segédpüspök; Franz

Kaspar, a limburgi egyházmegye általános helynöke. A határon túli magyar püspökök

közül jelen volt a szertartáson Tamás József, a Gyulafehérvári Egyházmegye

segédpüspöke és Német László nagybecskereki püspök.

Szentbeszédében Erdő Péter bíboros hangsúlyozta, hogy Szent István a szilárd

keresztény hit erejével tudta kivívni azt a bizalmat, ami független országának

tartósan helyet teremtett a nemzetek családjában. Szent István Intelmeiben első

helyen szól a hit megőrzéséről, és ezzel olyan eszményt, értéket adott népének, ami

megteremtette az összefogást, igazolta az áldozatvállalást, a felelősséget. Szent

István egységbe foglalta népét, uralma alatt biztonságban élhetett az ország. Ezt az

egységet nem közös veszély vagy ellenség fogta egybe, hanem első szent királyunk

hite és jövőképe. Ez tette lehetővé, hogy emelt fővel és nyitott szívvel találjuk meg a

helyünket Európa közepén – mondta Erdő Péter.

Végül azért imádkozott, hogy népünk ma is megtalálja a hit, a bizalom, az egység és

a megmaradás útját.

A szentmise alatt kitört zivatar ellenére mindenki kitartott, és imádsággal vett részt

az ünneplésben.

Végül tiszteletadás következett az emlékhely bejáratánál lévő szarkofágnál, a Szent

Jobb-ereklyénél. A búcsúvétel után a hívő sereg körmenetben tért vissza a

Székesegyházba.

Székesfehérváron egészen augusztus 24-ig folytatódnak az ünnepi események.

Koronázási Ünnepi Játékok elnevezésű, első ízben megrendezett, valamint

Székesfehérvári Királyi Napok című hagyományos program keretében emlékeznek az

államalapító király életművére. Ennek egyik kiemelt eseménye lesz a hagyományőrző

szándékkal elindított koronázási szertartásjáték, mely évente változóan történelmünk

egy-egy sorsfordító alakjának életét és korát állítja a középpontba.

 

Forrás: szfvar.katolikus.hu

Képek: Bazsa Foto

További képanyagot találnak itt és itt!

joomla template