NyomtatásE-mail

Szombat esti imavirrasztás a Copacabana tengerparton

( 5 értékelés )

"LEGYETEK EGY SZEBB EGYHÁZ, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐI!"

Több mint kétmillióan gyűltek össze a riói Copacabana tengerparton július 27-én,

szombaton este a 28. Ifjúsági Világtalálkozó imavirrasztására. A pápa ez alkalommal

is nyitott fehér autóján haladt végig az ünneplő tömeg sorfalai között, többször

leszállt a dzsipről, hogy átöleljen egy fogyatékkal élőt, hogy kezet fogjon a

zarándokokkal. Az imavirrasztás többnyelvű igeliturgiából állt és két részre oszlott: a

pápa és a fiatalok párbeszéde,valamint körmenet az Oltáriszentséggel, amelyet

szentségimádás követett. 

 

Az első részben fiatalok csoportja jelenetet adott elő, amelyben Szent Ferenchez

hasonlóan jelképesen egy templomot építettek fel. A pápa beszéde után a fiatalok

lebontották a templomot és magukkal vitték annak darabjait, felmutatva a „kövekre”

írt mottót: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!”. A találkozó első

részében néhány fiatal megható tanúságot tett hitéről és megtéréséről. Az adorációt a

kétmillió hívő mély, intenzív csöndje kísérte. 

Beszédében a pápa Assisi Szent Ferenc történetéből indult ki: A Feszület előtt hallotta

Jézus hangját, amint így szól hozzá: „Ferenc, menj és építsd újjá házamat”. A fiatal

Francesco serényen és nagylelkűen válaszol az Úr meghívására: építsd újjá házamat.

De melyik házat? Apránként tudatára ébred, hogy nem kőművesként kell egy

kőépületet felújítania, hanem hozzá kell járulnia az egyház életéhez; arról volt szó,

hogy az egyház szolgálatába álljon, szeresse azt és munkálkodjon azon, hogy az

egyházban egyre jobban visszatükröződjön Krisztus Arca.

Az Úrnak most is szüksége van rátok, fiatalokra egyháza számára – mondta

beszédében a pápa. A „Campus Fidei”, a Hit Mezeje névből kiindulva, - ahol eredetileg

az imavirrasztást tartották volna – a pápa a Campus szó három jelentéséhez – mező,

pálya, telep – fűzte gondolait, hogy jobban megmagyarázza a fiataloknak, mit jelent

tanítványnak és misszionáriusnak lenni. Az első jelentés: campus, mező, mint olyan

hely, ahol elvetik a magokat; a második sportpálya, ahol edzéseket tartanak; és a

harmadik pedig telephely, ahol munka folyik.

Az Úr ma továbbra is igényt tart a fiatalokra egyházában. Ma is mindnyájatokat hív,

hogy kövessétek őt egyházában és legyetek misszionáriusok – mondta a pápa. Hogy

hogyan? Azt hiszem, hogy megtanulhatunk valamit abból, ami ezekben a napokban

történt: miért kellett a rossz idő miatt ezt az imavirrasztást a Hit Mezejéről,

Guaratibaból áthelyeznünk? Nem azt akarja ezzel mondani nekünk az Úr, hogy a hit

valódi mezeje, az igazi „Campus Fidei” nem egy földrajzi hely, hanem mi magunk

vagyunk? Igen, ez így igaz! Mi és ti, én és mindenki, mindnyájan. Misszionárius

tanítványnak lenni azt jelenti, hogy felismerjük: Isten Hitének Mezeje vagyunk!

A mező az a hely, ahol elvetik a magokat: mindnyájan ismerjük Jézus példabeszédét a

magvetőről, aki a mezőre ment, hogy elvesse a magvakat. Némely szem az útfélre

esett, némely a kövek, a tövisek közé, ahol nem tudott kikelni; a többi jó földbe

hullott és sok gyümölcsöt termett (vö. Mt 13,1-9). Maga Jézus magyarázza el a

példabeszéd jelentését: a mag Isten Szava, amelyet az Úr szívünkbe vet el (vö. Mt

13,18-23). Mindennap, de ma különösen, Jézus magot vet el. Amikor befogadjuk Isten

Szavát, akkor mi vagyunk a hit mezeje! „Kérlek benneteket – kiáltott fel a pápa –

hagyjátok, hogy Krisztus és Szava belépjenek életetekbe, hogy kicsírázhassanak és

növekedhessenek! Jézus azt mondja nekünk, hogy az útfélre vagy a kövek, tövisek

közé hullott magvak nemhoztak termést”. 

A Szentatya ezután feltett egy másik kérdést: „Milyen típusú föld vagyunk, milyen

földdé akarunk válni? Talán néha olyanok vagyunk, mint az út: hallgatjuk az Urat, de

semmi sem változik életünkben, mert hagyjuk elkábítani magunkat annyi más felületes

felhívás által, amelyeket mindenfelé hallunk. Tegyük fel magunknak a kérdést:

Elkábított fiatal vagyok? Vagy olyanok vagyunk, mint a köves föld: lelkesen befogadjuk

Jézust, de állhatatlanok vagyunk és nehézségek esetén nincs bátorságunk ahhoz, hogy

az árral szemben haladjunk. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy gyávák vagyunk-e?

Vagy olyanok vagyunk, mint a tövises talaj: a negatív dolgok, szenvedélyek elfojtják

bennünk az Úr szavait (vö. Mt 13,18-22). És két szinten élek, követem egy kicsit

Istent és egy kicsit az ördögöt. 

„Ma azonban biztos vagyok abban, hogy a mag jó földbe hull, mert ti jó föld akartok

lenni, nem part-time, részidős keresztények, nem „kikeményített”, merev arcúak,

hanem hitelesek. Biztos vagyok abban, hogy nem akartok egy olyan hamis szabadság

illúziójában élni, amely hagyja, hogy magával sodorják a pillanatnyi divatok és

szokások. Tudom, hogy magasra teszitek a mércét, végleges döntésekre törekedtek,

amelyek teljes értelmet adnak az életnek. Jézus tudja nektek ezt felkínálni. Ő az „út,

az igazság és az élet” (Jn 14,6). Bízzunk Benne, hagyjuk, hogy Ő vezessen

bennünket!” – hangsúlyozta a Szentatya.

Ezután a pápa a campus-ról, mint sportpályáról, edzési helyről beszélt: „Jézus azt kéri

tőlünk, hogy egész életünkön át kövessük őt, azt kéri, hogy legyünk tanítványai, hogy

„az ő csapatában játsszunk”. Legtöbben szeretitek a sportot. És itt, Brazíliában, mint

más országokban, a labdarúgás nemzeti szenvedély. És mit tesz egy játékos, amikor

meghívják egy csapatba? Edzenie kell magát, mégpedig keményen! Így van ez a mi

életünkben is, akik az Úr tanítványai vagyunk. Szent Pál mondja: „A küzdők pedig

valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Azok, hogy hervadó

babért kapjanak, mi azért, hogy hervadhatatlant” (1 Kor 9,25). Jézus a Világkupánál

valami magasabb rendűt, valami nagyobbat ajánl fel nekünk! Felkínálja egy termékeny,

egy boldog élet lehetőségét és felkínál egy Vele való jövőt is, amelynek nem lesz

vége. Az örök élet – ez az amit felkínál nekünk Jézus. De azt kéri, hogy fizessük meg a

belépőt és ez azt jelenti, hogy edzzük magunkat, hogy jó formában legyünk, hogy

félelem nélkül szembe tudjunk nézni az élet helyzeteivel, tanúságot téve hitünkről, a

Vele való párbeszéd, az ima révén. Tegyük fel a kérdést: Imádkozom én? Beszélek

Jézussal? Hagyom, hogy a Szentlélek szóljon szívemhez? Imádkozni annyit jelent,

hogy beszélünk Jézussal akkor is, amikor valami jót és akkor is, amikor valami rosszat

teszünk. Ez az ima az, amellyel edzzük magunkat a Jézussal való párbeszédben. A

szentségek révén is növekedik bennünk Jézus jelenléte, valamint a testvéri szeretet, a

másik meghallgatásának a képessége, a megértés, a megbocsátás, a befogadás,

mások segítése, minden személyre vonatkozóan, kizárás, kirekesztés nélkül. Ima,

szentségek, mások segítése – ez jelenti az edzést”. 

A harmadik kép, amelyet a pápa elemezni kívánt az a „campus”, mint telephely,

munkahely jelentésére vonatkozott. Amikor szívünk jó talaj, amely befogadja Isten

Szavát, amikor „megizzadunk” azért, hogy jó keresztényként éljünk, akkor valami

nagyszerűt tapasztalunk meg: soha nem vagyunk egyedül, hanem testvérek nagy

családjához tartozunk, akik ugyanazon az úton haladnak: része vagyunk az egyháznak.

A pápa feltette a kérdést: „akarjátok építeni az egyházat?” Erőteljesen arra buzdította

a fiatalokat, hogy legyenek az egyház építői: „ne álljatok a sor végére, legyetek a

történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot, a testvérek, az igazságosság, a

szeretet, a béke, a testvériség, a szolidaritás világát! Szent Péter azt tanítja, hogy élő

kövek vagyunk, amelyek egy lelki épületet alkotnak (vö. 1 Pét 2,5). És ezt a pódiumot

nézve, látjuk, hogy élő kövekből épült egyház formája van. Jézus egyházában mi

vagyunk az élő kövek és Jézus azt kéri tőlünk, hogy építsük egyházát: mindnyájan élő

kövek vagyunk, a szerkezet egy darabja és ha hiányzik ez a darab, és jön az eső,

akkor beázik a ház. Minden élő darabnak meg kell őriznie az egyház egységét és

biztonságát és nem olyan kis kápolnát kell építeni, amelybe csak egy kis csoport fér

be” – folytatta beszédében Ferenc pápa. Jézus azt kéri tőlünk, hogy élő egyháza

legyen: olyan nagy, hogy be tudja fogadni az egész emberiséget, legyen mindenki

otthona! Ezt mondja nekem, nektek, mindenkinek: „Menjetek és tegyetek

tanítványommá minden népet!” Ma este ezt válaszoljuk neki: Igen Uram, én is élő kő

akarok lenni; közösen akarjuk építeni Jézus egházát! Krisztus egyházának építője

akarok lenni”.

„A te fiatal szíved egy jobb világot akar építeni” – állapította meg Ferenc pápa. 

Hozzátette: követte a híreket, amelyek arról számolnak be, hogy sok fiatal a világ

számos részén és Brazíliában is az utcára mentek, hogy kifejezzék vágyukat egy

igazságosabb és testvéribb civilizáció után. Ezek a fiatalok a változás főszereplői

akarnak lenni. „Kérlek, ne mondjátok azt, hogy mások a változás főszereplői!” –

kiáltott fel a pápa. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép

be a világba. Tőletek is azt kérem, hogy legyetek ennek a változásnak a főszereplői.

Továbbra is küzdjétek le a fásultságot és kínáljatok fel keresztény választ a világban

jelenlévő társadalmi és politikai problémákra. Kedves fiatalok, arra kérlek benneteket,

hogy ne az ablakból szemléljétek az életet. Hogy honnan kezdjük el? Melyek azok a

kritériumok, amelyek meghatározzák egy igazságosabb társadalom építését? 

Emlékezzünk rá, mint mondott Kalkuttai Teréz anya, amikor megkérdezték tőle, hogy

mit kell megváltoztatni az egyházban: „Téged és engem!” Honnan kell elkezdeni a

változást? – „Tőled és tőlem!” – válaszolta Boldog Teréz anya.

Keves barátaim, ne feledjétek: ti vagytok a hit mezeje! Krisztus atlétái vagytok! Egy

szebb egyház és egy jobb világ építői vagytok. Emeljük fel tekintetünket a Szűzanya

felé. Ő segít nekünk, hogy kövessük Jézust, példát ad nekünk Istennek mondott

„igenjével”: „Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38).

Mi is mondjuk Máriával együtt Istennek: történjék velem szavaid szerint. Így legyen!”.

 

Forrás: Vatikáni Rádió



joomla template