NyomtatásE-mail

Pénteken megjelent a Lumen fidei!

( 10 értékelés )

MEGJELENT FERENC PÁPA LUMEN FIDEI KEZDETŰ ENCIKLIKÁJA!

Július 5-én mutatták be a Szentszék sajtótermében Ferenc pápa Lumen fidei (A hit

fénye) kezdetű első enciklikáját. Valójában a dokumentum „négykezes”, ahogy

szellemesen Ferenc pápa már korábban jelezte. A hitről szóló körlevelet ugyanis XVI.

Benedek pápa jórészt elkészítette: célja az volt, hogy a szeretetről („Deus caritas est)

szóló első és a reményről („Spe salvi”) szóló második enciklikája után, a Hit Évére való

tekintettel, a hitről is kifejtse gondolatait.

 

Ferenc pápa közvetlenül elődje kezéből vette át a szöveget március 23-án Castel

Gandolfóban, és később szerényen megjegyezte: csupán „előszót” ír hozzá.

Természetesen, magáévá tette teológus elődje gondolatait, és így megvan a

folytonosság a kiérdemesült Ratzinger pápa és az új Bergoglio pápa programja között. 

Lumen fidei kezdetű első enciklika négy részre oszlik, egy bevezetővel és egy

végkövetkeztetéssel. Maga Ferenc pápa megmagyarázza, hogy XVI. Benedek a

szeretetről és a reményről szóló enciklikái után majdnem befejezte a harmadikat, ezt a

hitről szóló körlevelét. Ferenc pápa további kiegészítéseket fűzött hozzá. 

A bevezetés (1.-7.pont) a dokumentum megírásának indítékait vázolja: a hit fényével

megvilágítani az emberi létezést, segíteni az embereket, hogy meg tudják

különböztetni a jót és a rosszat a modern korban, amikor a hinnivel ellentétes a

keresés és a hitet illúzióként élik meg. Továbbá az enciklika a Hit Évében jelenik meg,

50 évvel a „hitről szóló” II. Vatikáni zsinat után, hogy új távlatokat nyisson a hit

megvallásának és megerősítésének. ”Aki hisz, az lát”, a hit fénye Isten ajándéka,

amelyet táplálni és erősíteni kell.

Az első fejezet (8.-22. p.) címe: „Hittünk a szeretetnek” (1Jn 4, 16).

A dokumentum hivatkozik Ábrahám bibliai alakjára, aki meghallotta Isten „hívását”, és

kilépett elszigetelt világából, hitt az isteni ígéretnek. A hívó Isten nem idegen, hanem

atya, a jóság forrása, mindennek eredete és mindent Ő tart fenn. Izrael történetében a

hittel ellentétes a bálványimádás, az ember sokféle vágyakozásának engedve nem

várja az ígéret beteljesedését. Ezzel ellentétben a hit ráhagyatkozás Isten

irgalmasságára, aki mindig megbocsát. A hit Isten ingyenes ajándéka, amely alázatot

követel és ráhagyatkozást, hogy meglássuk az Istennel és az emberekkel való

találkozás fényes útját, az üdvösségtörténetet. (14. p.)

 

Az enciklika ezután megállapodik Jézus alakjánál, aki közvetítő, megnyitja az utat a

nálunk nagyobb igazság felé: Isten szeretetének megnyilatkozása, ami a hit alapja.

Jézus halálának szemléletében megerősödik a hit, mert Ő kinyilatkoztatja az ember

iránti rendíthetetlen szeretetét.

Amennyiben pedig feltámadt, Krisztus „megbízható tanú”, hitelre méltó, aki által Isten

működik a történelemben, és meghatározza annak végső kimenetelét. De a Jézusban

való hitnek döntő szempontja, hogy részesít az ő látásmódjában. A hit ugyanis

nemcsak Jézusra tekint, hanem Jézus szempontjából néz, az ő szemével lát. Jézus

megtestesülésének köszönhetően a hit nem választ el bennünket a valóságtól, amikor

befogadjuk őt életünkbe, felfedezzük létezésünk mélyebb értelmét. A hitnek

köszönhetően az ember üdvözül, és megnyílik a Szentlélek által közvetített

szeretetnek, amely őt bensőleg átalakítja. A pápai enciklika még hangsúlyozza, hogy

„a hit nem magánügy”, valami privát vélemény, hanem hallásból ered, és ezért hirdetni

kell.

A második fejezet (23.-36. p.): „Ha nem hisztek, nem értetek” (Iz 7, 9).

A pápa itt kimutatja a szoros kapcsolatot a hit és az igazság között. „A hit igazság

nélkül nem üdvözít, hanem szép mese marad, boldogság utáni vágyakozásunk

kivetítése” – hangsúlyozza Ferenc pápa. Manapság az igazság válságát éljük meg: a

mai kultúra igyekszik elfogadni a technológia igazságát, az ember a tudománnyal méri

magát: „igaz, mert működik”, vagy pedig az igazság csak egyedek számára érvényes,

nem szolgálja a közjót. Ma gyanakvón tekintenek a „nagy igazságra”, amely egyszerre

magyarázatot ad a személyes és a társadalmi életre, mert tévesen azonosítják azt a

XX. Század totalitarizmusainak "igazságával". Az enciklika ezután hangsúlyozza a hit

és a szeretet közötti kapcsolatot, továbbá azt, hogy a hit és a hűség együtt jár.

Ezután hosszú reflexió következik a hit és az ész közötti párbeszédről. A hit nem

intranzigens és nem arrogáns. Ellenkezőleg: alázatossá tesz, mások tiszteletére vezet.

A hit a párbeszédet keresi különböző területeken: a tudománnyal, a vallásokkal, a nem

hívőkkel, mindazokkal, akik őszinte szívvel keresik Istent. „Aki a jót gyakorolja,

Istenhez közeledik” – hangoztatja Ferenc pápa. Végül kitér a teológiára, amelyet nem

lehet hit nélkül művelni. A teológia részesedés abban az ismeretben, amelyet Isten

önmagáról közöl, következésképpen a keresztények hitét kell szolgálnia. A

Tanítóhivatal nem korlát a teológia szabadságának, hanem annak alkotó része, mert

biztosítja a kapcsolatot a forrással, Krisztus Szavával.

 

A harmadik fejezet (37.-49. p.) „Azt adom át, amit kaptam” (1Kor 15, 3).

Ez az egész fejezet az evangelizálás fontosságára összpontosul. Fontos a kapcsolat

hit és az emlékezés között, mert Isten szeretete tart egységben minden időkben, és

Jézus kortárasaivá tesz bennünket. A hit közösségi aktus, „aki hisz, soha sincs

egyedül, mert az Egyház közösségében hiszünk.

A hit átadásának kiváltságos eszközei a szentségek. A pápa szól a keresztségről, az

Eucharisztiáról, a szentmisében elhangzó Hitvallásról és Miatyánkról, a

parancsolatokról, az Egyház egységét megvalósító hit egységéről. Aki kikezdi a hitet, a

szeretetegység (kommúnió) igazságát csorbítja meg.

A negyedik fejezet (51.-61. p.): „Isten hazát készít nekik” (Zsid 11, 16).

Ez az utolsó fejezet kifejti a kapcsolatot a hit és a közjó között. A hit jó mindenki

számára: közjó, nem egyedül a túlvilágra tekint, hanem segít építeni társadalmunkat,

hogy így haladjuk a jövő reménység felé. Az enciklika foglalkozik a hit különböző

helyzeteivel (környezeteivel): a férfi és a nő kapcsolataként értelmezett házasságon

alapuló családdal, a fiatalokkal, minden társadalmi viszonnyal, az emberi

testvériséggel, a teremtett világ védelmével, végül a szenvedéssel és a halállal. A

keresztény tudja, hogy a szenvedést nem lehet kiküszöbölni, de értelmet adhatunk

neki: Istenre hagyatkozunk, aki sohasem hagy el bennünket, és így az lehet a hit

növekedésének egy állomása. A szenvedő embernek Isten nem ad mindenre

magyarázatot, de felajánlja jelenlétét, amely kis fényt gyújt a sötétségben. Így a hit a

reménységhez kapcsolódik. Itt a pápa felhívást intéz hozzánk: „Ne hagyjuk elrabolni a

reménységet, engedjük, hogy meghiúsítsák közvetlen megoldásokkal és javaslatokkal,

amelyek eltorlaszolják utunkat.”

Végkövetkeztetés (58.-60. p.): „Boldog vagy, aki hittél” (Lk 1, 45)

Befejezésül Ferenc pápa Jézus Anyját, Máriát állítja elénk eszményképül, és imát intéz

Hozzá, hogy segítse az ember hitét, emlékeztetve bennünket arra, hogy aki hisz, soha

sincs egyedül, és hogy tanítson meg bennünket Jézus szemével nézni.

 

Forrás: Vatikáni Rádió

joomla template