NyomtatásE-mail

Szombaton a Szentatya a hívek kérdéseire is válaszol

( 8 értékelés )

A HIT ÉVÉNEK NAGYSZABÁSÚ PROGRAMJA A VATIKÁNBAN

Több mint 120 ezren jelentkeztek a lelkiségi mozgalmak és közösségek pápával való

találkozására. Az eseményre május 18-án és 19-én kerül sor. Rino Fisichella, az Új

Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke közölte: mintegy 150 különböző mozgalomból,

közösségből, egyesületből érkeznek a világ minden részéről, és valószínűleg ez lesz a

legnagyobb létszámú esemény a hit évében. 

A rendezvény, melynek mottója: Hiszek! Növeld bennünk a hitet!, alkalom az

imádságra, megosztásra, hallgatásra és arra, hogy innen hazatérve megújult erővel és

ösztönzéssel folytassák az új evangelizációt. „A módszer és az eszközök különbözőek

az egyes közösségekben, de a célja valamennyinek ugyanaz: az evangélium örömét

vinni minden embernek” – jegyezte meg a Pápai Tanács elnöke.

Május 18-án délelőtt a résztvevők Péter apostol sírjához látogathatnak. Délután 14

órakor megnyitják az érkezők számára a Szent Péter teret, ahol 15 órakor rövid

bevezetőt hallhatnak a jelenlévők. 16 órakor kezdődik a program, melyben 7

tanúságtétel, imádságok, elmélkedések váltják egymást. A zenei betétek előadói

között a Gen Verde együttes is szerepel, a 150 fős kórus pedig a különböző mozgalmak

tagjaiból áll össze. A Szentatya 18 órakor érkezik. Ekkor közös imádságra kerül sor,

odaviszik a „Salus populi romani” Mária-ikont, és meghallgatják Isten igéjét. 

Ezután két tanúságtétel hangzik el. Először John Waters ír újságíró és író, majd Paul

Batthi pakisztáni sebész, a meggyilkolt elnök testvére fog beszélni. Utána pedig

Ferenc pápa spontán válaszol néhány kérdésre, amit a jelenlévők feltesznek neki.

Különleges figyelmet fordítanak a nap során a fogyatékkal élőkre, a süketek számára

jelbeszédre fordítják a programot. 

Pünkösd vasárnap délelőtt az ünnepi szentmisét a Szentatya 10.30-kor mutatja be –

írja az Avvenire.

Az esemény május 18-án délután 15.50-től 20 óráig a Radio Vaticana honlapján élő

adásban követhető.


Forrás: Magyar Kurír

joomla template