NyomtatásE-mail

Különleges betlehem Sümegen

( 1 értékelés )

Egyre többen kapcsolódnak be a sümegi betlehem építésébe

Különlegesen szép, karácsonyi szeretetet árasztó betlehemet készítettek Sümegen a

ferences kegytemplomban a hívek, megemlékezvén arról, hogy az elsőt a rendalapító

Assisi Szent Ferenc állította  Greccioban 1223-ban, egy barlangban.

Minden évben egyre többen kapcsolódnak be a betlehem építésébe, szépítésébe, s

csaknem egy évtizede e szeretetszolgálat vezetője Kocsis István, akinek terve alapján a

Szent Ferenc oltár előtti képet is – melyet ő maga festett – belefoglalják a betlehembe.

Ezen a képen megjelenik többek között a betlehemi csillag is, s mintegy hátteret ad a

születéstörténet örömhírének, illetve kitágítja a a barlang körüli teret. A betlehemépítés

két napig tartott az idén is, volt aki a gipsz szobrocskákat hordta és állítgatta fel, mások

élő növényeket, friss búzát hoztak a környezet kialakításához, a barlangot és sziklás

környezetét Kocsis István készítette el.

Az éjféli misére majd – helyi szokás szerint – s a karácsonyi áhítatokra érkező gyerekek

hagyományosan ajándékokat tesznek a betlehem köré. Ki-ki mást; van aki karácsonyi

jelenetet ábrázoló rajzát, van, aki szaloncukrot hoz, színes papírba csomagolt ígéreteket.

A növényeket pedig a hívek rendszeresen locsolják, gondozzák.

A betlehemet Szent Balázs napjáig nem is bontják le, hogy ki-ki egy-egy imádságra

betérve elidőzhessen, elcsendesedhessen a betlehemi szeretet közelségében.


Toldi Éva/Magyar Kurír

joomla template