NyomtatásE-mail

A pápa karácsonyi beszéde a Római Kúria tagjaihoz

( 2 értékelés )

A CSALÁD VÉDELME EGYBEN AZ EMBER VÉDELME

A család és a párbeszéd – ezek voltak a fő témái annak a beszédnek, amelyet XVI.

Benedek pápa a Római Kúriához intézett december 21-én, pénteken délelőtt. „Ismét

végéhez közeledik egy év, amelyet az egyházban és a világon sokrétű nehéz helyzet,

nagy kérdések és kihívások, ugyanakkor a remény jelei is jellemeztek” – mondta a

Szentatya.

XVI. Benedek felidézte mexikói és kubai apostoli látogatását is. Felejthetetlen

találkozások voltak a hit erejével, amely mélyen gyökerezik az emberek szívében.

Mexikóban végeláthatatlan sorok álltak az út mentén, amerre a pápa elhaladt. 

A Guanajuato város felé vezető úton pedig a fiatalok letérdelve várták Péter

utódának áldását. A Krisztus Király szobornál bemutatott liturgia jelenvalóvá tette

Krisztus királyságát: békéjét, igazságosságát és igazát. Mindez egy olyan országban

történt, amelynek sok problémával kell szembenéznie, mint az erőszak számos

formája, a gazdasági függőség nehézségei. Olyan problémákról van szó, amelyeket

természetesen, nem lehet megoldani pusztán a vallásossággal. Azonban még

kevesebb esély van megoldásukra a szívek megtisztulása nélkül, amely a hit

erejével, a Jézus Krisztussal való találkozással valósul meg. 

Kubában szintén nagyszabású liturgiákra került sor: az énekek, az imák, a csöndek

váltották egymást és tették érzékelhetővé annak a jelenlétét, akinek hosszú időn át

nem akartak helyet biztosítani az országban. Kubában a megkötöttségek és a

szabadság közötti helyes kapcsolatra való törekvés nem lehet sikeres anélkül az

alapkritérium nélkül, amely az emberiség Istennel és Jézus Krisztussal való

találkozásában nyilvánul meg. 

A végéhez közeledő évben továbbá fontos volt a családok milánói világtalálkozója,

és a libanoni utazás, amelynek során a pápa átnyújtotta a térség főpásztorainak a

Szinódus utáni Apostoli Buzdítást. Ez a dokumentum mutasson irányt a közel-keleti

helyi egyháznak és a térség társadalmának az egység és a béke keresésének nehéz

útjain. Az év utolsó jelentős eseménye volt az Új Evangelizáció témájában

megrendezett püspöki szinódus, amely egyben a Hit évének kezdetét jelentette.

Ennek során megemlékezünk a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulójáról. 

Mindezek az események alkalmat adtak arra, hogy érintsük a jelen történelmi

pillanatának alapvető témáit, mint Milánóban a család, valamint Libanonban a béke

és a vallásközi párbeszéd kérdését – folytatta a Római Kúriához intézett beszédében

pápa. Ugyancsak jelentős téma Jézus Krisztus üzenetének hirdetése mindazok

számára, akik még nem találkoztak vele, illetve akik csak felületesen ismerik, és

éppen ezért nem ismerik el. 

A pápa ezután részletesen kifejtette gondolatait a család témáját illetően. A milánói

találkozó bebizonyította, hogy a látszat ellenére a család ma is életerős és

életképes.

Vitathatatlan azonban, hogy a válság, főleg a nyugati világban, alapjaiban

veszélyezteti. A püspöki szinódus is hangoztatta: a család az a hiteles hely,

amelyben a szülők továbbadják gyermekeiknek a személy létének alapvető formáit. 

A tartós emberi kapcsolatok visszautasítása, amely egyre inkább terjed a szabadság

és az önmegvalósítás téves értelmezése következtében, valamint a szenvedés

türelmes elviselése elől való menekülés azt jelentik, hogy az ember önmagába

zárkózik és végső elemzésben nem mutat túl önmagán. Az ember azonban csak

önmaga átadásával teljesedik ki igazán, ha megnyílik mások felé. Ennek a

kapcsolatnak a visszautasításával eltűnnek az emberi lét alapvető, meghatározó

alakjai, mint az apa, az anya, a gyermek; megszűnnek az emberi tapasztalat lényegi

dimenziói. 

Gilles Bernheim, Franciaország főrabbija gondosan dokumentált és mélyen megható

értekezésében arra mutatott rá, hogy az apából, anyából és gyermekből álló hiteles

családforma elleni merénylet ma még fokozottabban jelentkezik. Veszély fenyegeti

azt a fogalmat, hogy mit jelent embernek lenni. A francia főrabbi idézi Simone de

Beauvoir híressé vált állítását: „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”.

Ezek a szavak jelentik az alapját a ma „gender” névvel illetett új szexuálfilozófiának.

A személy nemét e szerint a filozófia szerint nem a természet határozza meg

születéskor, hanem olyan társadalmi szerep, amiről a személy önállóan dönt, míg

ezelőtt a társadalom határozott róla. 

Az ember tehát megtagadja saját természetét és azt saját maga akarja

megteremteni. A teremtés bibliai elbeszélése szerint Isten férfinek és nőnek

teremtette az embert. Ez a kettőség alapvetően fontos az ember számára, úgy,

ahogyan azt Istentől kapta. Éppen ezt a kiindulási pontot utasítják el, és nem

tartják már érvényesnek azt, amit a Teremtés könyvében olvasunk: „Férfinek és

nőnek teremtette őket” (Ter 1,27). Most az az érvényes, hogy nem Isten teremtette

az embert férfinek és nőnek, hanem egészen idáig a társadalom határozta meg a

nemeket, most pedig mi magunk döntünk róla.

Férfi és nő, mint a teremtés valósága, mint a személy természete, már nem létezik.

Az ember vitatja saját természetét. Szellemre és akaratra korlátozódik. 

A természet manipulálása, amelyet ma a környezetet illetően elítélünk, az ember

számára alapvető választássá vált saját magával szemben. Az ember már csak

absztrakt, elvont formában létezik, és önmaga választja meg természetét. Ha nem

létezik a férfi és a nő dualitása, akkor nem létezik a család sem, mint a teremtés

által meghatározott valóság. Amikor a szabad cselekvés szabad önteremtéssé válik,

szükségszerűen eljutunk a Teremtő tagadásához, és ezzel együtt megalázzuk az

Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert. A családért vívott küzdelemben

maga az ember forog kockán. Nyilvánvalóvá válik, hogy ahol tagadják Istent, ott

szertefoszlik az ember méltósága. Aki Istent védelmezi, az embert védi – szögezte

le a Szentatya. 

A pápa ezután az egész évben fontos helyet elfoglaló párbeszéd és Isten Szava

hirdetésének kérdését elemezte. 

Az egyház számára a párbeszéd három fontos területét jelölte meg: dialógus az

államokkal, a társadalommal – ezen belül a kultúrákkal és a tudománnyal - ,

valamint a vallásokkal. Az egyház ezekben a párbeszédekben a hit fényéből indul ki. 

Az egyház az emberi emlékezetet képviseli a feledés civilizációjával szemben, amely

ma már pusztán önmagát ismeri el mértékként. Emlékezet nélkül azonban az

emberiség elveszíthetné önazonosságát is. Az, amit a kinyilatkoztatás és az emberi

tapasztalat közötti találkozás felfedett az egyház számára, természetesen túlmutat

az értelmen, de nem egy olyan sajátos világot jelent, amely érdektelen a nem hívők

számára. Az államokkal és a társadalommal folytatott párbeszédben az egyház nem

rendelkezik kész megoldásokkal az egyes kérdéseket illetően. A többi társadalmi

erővel együtt küzd azokért a válaszokért, amelyek jobban megfelelnek a helyes

emberi mértéknek. 

Az egyház kötelessége, hogy a lehető legvilágosabban védelmezze az emberi lét

alapvető és vitathatatlan értékeit. Mindent meg kell tennie, hogy meggyőződése

politikai cselekvéssé váljon ezen a téren. 

A vallásokkal folytatott párbeszéd a világbéke szükségszerű feltétele, ezért minden

keresztény és vallási közösség kötelessége – állapította meg a pápa. A

megbeszélések alapkritériumát az igazságosság és a béke megvalósulására irányuló

közös felelősség jelenti. 

A vallásközi párbeszéd célja soha nem a térítés, hanem egymás kölcsönös jobb

megértése. 

Természetesen nem mi vagyunk azok, akik az igazságot birtokolják, hanem az

igazság birtokol minket: Krisztus, aki az igazság, kézen fogott bennünket. A

megismerés szenvedélyes kutatásának útján tudjuk, hogy keze szilárdan megtart

minket. 

Szabaddá és ugyanakkor biztossá tesz az a tudat, hogy Krisztus keze támogat

bennünket – mondta végül a Szentatya. Fohászkodjunk az Úrhoz, hogy az egyházban

– törékenysége ellenére – egyre inkább fel lehessen ismerni Jézus lakóhelyét. 


Forrás: Vatikáni Rádió

joomla template