NyomtatásE-mail

A pápa homíliája november 3-án

( 1 értékelés )

A VALÓDI HALHATATLANSÁG AZ ÉLŐ ISTENNEL MEGVALÓSULÓ

TELJES SZERETETKÖZÖSSÉG LESZ - November 3-án, szombaton déli fél 12-

kor XVI. Benedek pápa szentmisét mutatott be a vatikáni bazilikában az elmúlt

évben elhunyt 10 bíboros és 143 püspök lelki üdvéért. 

„Szívünkben még élénken jelen van a szentek közösségének ünnepe és

emlékezésünk az elhunyt hívekre, az elmúlt napok liturgiáinak intenzitása” –

kezdte homíliáját a pápa. 

A temetőlátogatás révén megújítottuk kapcsolatunkat szeretteinkkel, akik itt

hagytak bennünket. A halál, paradox módon megőrzi azt, amit az élet nem tud

megtartani. Hogyan éltek, mit szerettek, mitől féltek, miben reménykedtek, mit

utasítottak vissza elhunyt szeretteink? – Ezeket sajátos módon éppen sírjukon

fedezzük fel, amelyek mintegy tükrözik létüket, világukat. A temetkezési helyek

egyfajta gyülekezetek, amelyekben az élők találkoznak halottaikkal és megerősítik

velük a szeretetközösség szálait, amelyeket a halál nem tudott szétszakítani. 

Rómában, ezekben a sajátos temetőkben, a katakombákban, egyedülálló módon

érzékeljük az őskeresztényekhez fűződő mély kapcsolatainkat. Amikor behatolunk

a római katakombák folyosóira, vagy felkeressük városunk, országunk temetőit,

olyan, mintha egy anyagtalan küszöböt lépnénk át és szeretetközösségben

egyesülnénk azokkal, akik azon a helyen őrzik örömmel, fájdalommal,

vereségekkel és reményekkel teli múltjukat. Ez azért van, mert a halál a ma

emberét ugyanúgy érinti, mint a múltban élőket; bár a letűnt korokból sok minden

már idegen számunkra, a halál ugyanaz maradt. 

Ezzel a valósággal szemben, minden kor embere keres egy fénysugarat, amely

reményt ad, amely még az életről szól. A temetőlátogatás is ezt a vágyat fejezi ki

– mondta a Szentatya, majd feltette a kérdést: mi a keresztények válasza a

halálra? Az Istenbe vetett hit, a szilárd remény tekintete, amely Jézus Krisztus

halálán és feltámadásán alapul. A halál az örök élet felé nyit, amely nem a

mostani idő vég nélküli változata, hanem valami egészen új. Hitünk azt tanítja,

hogy a valódi halhatatlanság, amelyre vágyunk, nem egy gondolat, egy fogalom,

hanem az élő Istennel megvalósuló teljes szeretetközösség. Istenben eggyé

válunk minden testvérünkkel, akit Ő teremtett és váltott meg, egyesülünk az

egész teremtett világgal. 

Tiziano: Krisztus a kereszten és a jó lator

Reményünk Isten szeretetén nyugszik, amely Krisztus keresztjén ragyog fel, és

amely szívünkben visszhangozza Jézusnak a jobb latorhoz intézett szavait:

„Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43). Ez a

kiteljesedett élet, ami Istenben valósul meg. Olyan élet, amelyet most csak

éppen, hogy megsejtünk, mint ahogy megpillantjuk a derűs eget a ködön

keresztül. 

A hit és az ima légkörében most összegyűltünk az oltár körül, hogy engesztelő

szentmise áldozatot mutassunk be az év során elhunyt bíborosok, érsekek és

püspökök lelki üdvéért – mondta a Szentatya, felsorolva a bíborosok nevét: 

John Patrick Foley, Anthony Bevilacqua, José Sánchez, Ignace Moussa Daoud, Louis

Aponte Martínez, Rodolfo Quezada Toruňo, Eugênio De Araújo Sales, Paul Shan

Kuo-Hsi, Carlo Maria Martini, Fortunato Baldelli. 

A pápa az érsekek és püspökök emlékére is kiterjesztve gondolatait, azt kérte az

Úrtól, hogy részesítse őket az örök jutalomban, amelyet az evangélium hűséges

szolgáinak ígért meg. 

Az elhunyt főpásztorok „szelídek”, „irgalmasok”, „tisztaszívűek”, „békességesek”

voltak (Mt 5,1-12), az Úr barátai, akik a nehézségek és üldöztetések közepette is

megőrizték a hit örömét és most örökre az Atya házában laknak, élvezve a

boldogsággal, kegyelemmel teljes mennyei jutalmat. Hűségesen és szeretettel

szolgálták az egyházat, olykor megpróbáltatásokkal szembe nézve gondozták a

rájuk bízott nyájat. 

A pápa azért imádkozott, hogy az Úr Hegyi beszédben tett ígérete, a mennyek

országának birtoklása valóban mindnyájuk számára teljesedjen be. Imánkat az a

szilárd remény táplálja, amely „nem csal meg” (Rm 5,5), mert Krisztus rá a

biztosíték. Ő meg akarta élni testében a halál tapasztalatát, hogy legyőzhesse

azt csodálatosan bekövetkezett feltámadásával. „Mit keresitek az élőt a holtak

közt? Nincs itt, föltámadt”. (Lk 24,5-6). 

Az angyaloknak ez a híradása Húsvét reggelén az üres sír mellett, évszázadokon

át eljutott hozzánk és ezen a liturgikus szertartáson is reményünk alapvető okát

jelenti. „Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy (Krisztussal) együtt élni

is fogunk (Rm 6,8)”. 

Isten Fia egyedülálló emberi létéhez kapcsolódik Szent Anyja élete, akit egyedül

minden teremtmény között úgy tisztelünk, hogy Szeplőtelen és kegyelemmel

teljes. A főpásztorok, akikre ma emlékezünk, Mária különleges szeretetében

részesültek és fiúi ragaszkodással viszonozták szeretetét. 

A pápa Mária anyai közbenjárására bízta az elhunyt bíborosok és püspökök lelkét:

vezesse be őket az Atya örök birodalmába. Emeljük fel imánkat Istenhez, annak

reményében, hogy egy nap mindnyájan együtt leszünk örökre a mennyek

országában – mondta végül homíliájában XVI. Benedek pápa. 


Forrás: Vatikáni Rádió

joomla template